BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kritikus piaci folyamatok

Az erős verseny hatására irreális mértékben nőtt tavaly a gépjármű-finanszírozással foglalkozó társaságok kockázatvállalási hajlandósága, és közel negyedével emelkedett a márkakereskedői jutalék mértéke is - mondta tegnapi tájékoztatóján Kolossváry Ádám, a Merkantil-csoport elnök-vezérigazgatója.

A csoport mérlegfőösszege a 2001. évi 100 milliárd forintról 128 milliárdra nőtt az elmúlt évben, ebből a Merkantil Bank 61,9, míg a devizaalapú finanszírozással foglalkozó Merkantil Car 62,1 milliárd forintot mondhatott magáénak. A társaságok adózás előtti együttes eredménye 3,086, adózott nyeresége pedig 2,291 milliárd forintot tett ki, ami 28 százalékos bővülést takar. A Merkantil-csoport továbbra is őrzi vezető pozícióját az általuk irányadónak számító márkakereskedőkön keresztül forgalmazott új- és használtautó-piacon - hangzott el a tegnapi tájékoztatón. Az elsőség megőrzéséhez 2002-ben összesen 49 063 gépjármű vásárlásánál kellett szerződniük. A finanszírozás teljes összege 67,3 milliárd forint volt, a forinthitelek részaránya éves átlagban 31,2, a devizaalapú kölcsönöké pedig 54,7 százalék körül alakult.

A csoport a tavalyi évben már 51 ezer forintnyi díleri jutalékot fizetett a megkötött szerződések után, szemben a 2001. évi 44 ezer forintos értékkel. A vezérigazgató szerint pár éven belül egy konszolidációs folyamat indul majd be a piacon, amit a megnövekedett kockázatok és a magas költségek kényszerítenek ki. A finanszírozó társaságok többsége már most hosszabb távon tarthatatlan feltételekkel szerződik, ide sorolhatók a cascomentes szerződések, az akár 12 éves, illetve nem Magyarországon vásárolt használt autók. A Merkantil-csoport a kedvezőtlen hatások kiszűrése érdekében az elmúlt évben szigorította tartalékolási szabályait, céltartalék-állománya az év végén 5,8 milliárd forintra rúgott.

A Merkantil-csoport a jövőben az OTP Lízingen keresztül a szlovák piacon is dinamikus növekedést tervez. A tavalyi másfél hónapos működés alatt 116 autó vásárlásához szerződtek, az idei tervek 3 ezerről szólnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.