BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új géneket vinne a Monsanto

Az oroszországi hatóságoknak rövidesen dönteniük kell: engedélyezik a genetikailag módosított (gm) termékek ellenőrzés nélküli kereskedelmét, vagy megtiltják azok forgalmazását. A gm-termények elfogadtatására erőteljes lobbizásba fogott a két érdekelt, az amerikai Monsanto és a Bioengineering Center.

A napokban az orosz versenyminisztérium szervezésében a genetikailag módosított eredetű élelmiszerek forgalmazásáról tartottak konferenciát. Tavaly nyáron az e termékek melletti érvek megismertetésére indított nagyszabású kampányt a Monsanto és a Bioengineering Center, erős amerikai kormányhátszéllel. A döntéshozóknak hamarosan állást kell foglalniuk, meggyőző-e számukra az USA mintája, ahol évek óta nagy tömegek fogyasztják a manipulált eredetű élelmiszereket, vagy megnyugtatóbb az Európai Unióban követett, szigorúan korlátozott fogyasztás. Úgy tűnik, az amerikai példa a vonzóbb - számol be az RBC.

Mint ismert, az USA nagyon szeretne gm-terményeket exportálni az unióba, amely ennek mereven ellenáll. Azzal érvel, nem tudható, milyen következményekkel jár ezen élelmiszerek hosszú távú fogyasztása. Ráadásul a hagyományos élelmiszerek sokkal ízletesebbek is. Úgy tűnik, az EU annyira kemény ez ügyben, hogy még a kereskedelmi háborútól sem retten vissza. Így az amerikaiak más megoldást keresnek: újra felfedezik maguknak a nagy népességű és elmaradott étkezési szokásokkal jellemezhető Oroszországot. (Egy informális jelző szerint a gm-élelmiszer olcsó és sok.)

"Az USA-ban úgy gondolják, egy élelmiszer egészségesnek tekinthető, amíg ennek az ellenkezője be nem bizonyosodik - hívja fel a figyelmet Ivan Blokov, a Greenpeace oroszországi aktivistája. - Az EU-ban fordítva látják: minden élelmiszer potenciálisan veszélyes, amíg biztonságossága be nem bizonyosodik."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.