BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eladták a cukorgyárakat

A Forrás Rt.-nek 200 millió forintos nyereséggel sikerült értékesíteni a portfóliójában szereplő három cukorgyári pakettet. A 2,5 milliárdos vételárral - amely 15 napon belül folyik be - közel 7 milliárd forintra nő a társaság likvid eszközállománya, amely állampapírokban kamatozik. A kárpótlási jegy/részvény csere időpontjáról továbbra is annyit lehet tudni, hogy június közepére várható.

Bár május közepén a Forrás Rt. arról számolt be, hogy a kárpótlási jegy/részvény jegyzésig nem várható mozgás a portfólió összetételét illetően, tegnap azzal lepte meg a társaság a piaci szereplőket, hogy bejelentette: eladták a három cukorgyári részesedésüket. A Szolnoki Cukorgyár Rt. 25,4, a Mátra Cukor 39,4, a Szerencsi Cukorgyár 37,8 százalékos pakettjét a cégek fő tulajdonosa, a Nordzucker AG vásárolta meg, összesen 2,5 milliárd forint értékben. A részvénypakett eladásán 200 millió forint nyereséget realizált a Forrás, hiszen szemben a 64 százalék körüli bekerülési árukkal, a részvényeket átlagosan 70 százalékos árfolyamon sikerült eladni. Alku vezetett ehhez az árhoz - mondta lapunknak Patonai József, a Forrás elnök-vezérigazgatója, s a forgalmazóval konzultálva úgy döntöttek: jó, ha még a jegyzés előtt létrejön a tranzakció, hiszen ez tisztább helyzetet teremt. Nagy bizonytalansági tényezőt jelentett ugyanis ez az apport, hiszen korábban számos kritika érte - tette hozzá.

A TEBÉSZ tavaly decemberben, a cukorgyári pakett apportját követően úgy látta, hogy az 1999. évi tranzakció alapján - amikor a vagyonkezelő ezt a pakettet a Postabank számára értékesítette - a három kisebbségi csomag 607 millió forintot ér, szemben az ÁPV 2 milliárd feletti értékelésével. Jó hírnek tekintjük a cukorgyári részesedések eladását, ezzel ugyanis elhárult a legnagyobb probléma, amit a vagyon értékelése kapcsán láttunk - mondta Dióslaki Gábor, a TEBÉSZ elnöke. Mivel megfelelőnek bizonyult a ÁPV árazása, úgy az 1999. évi tranzakció esetében volt irreálisan alacsony az ár - tette hozzá.

A mostani tranzakció eredményeként a Forrás Rt. likvid eszköze 7 milliárd forintra nő, amely - mint Patonai elmondta - állampapírokban kamatozik.

Amennyiben az Antenna-részvények elmúlt napokbeli erőteljes árfolyam-emelkedését is hozzávesszük (a Forrás portfóliójában 10 százalékos AH-pakett van), ami közel 250 milliós árfolyamnyereséget okozhatott, akkor a Forrás-részvények valóban 1742 forintos, egy részvényre jutó vagyonnal indulhatnak útnak a jegyzést követően - jegyezte meg Dióslaki.

A kárpótlási jegy árfolyama egyébként tegnap elérte történelmi csúcsát, közel 6,5 százalékos erősödést követően 1150 forinton zárta a napot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.