BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

K&H: kimagasló első negyedév

A terveket jóval felülmúló eredményt realizált a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) Rt. az első negyedévben, a konszolidált működési nyereség 36 százalékkal, 5 milliárd forintra nőtt, míg a 4,3 milliárd forintos adózott profit 73 százalékos javulást jelent.

Rekorderedménnyel zárta az év első három hónapját a K&H Bank - jelentette be Rejtő E. Tibor vezérigazgató tegnapi tájékoztatóján. A nemzetközi számviteli szabályok szerinti konszolidált működési eredmény - a céltartalékolást követően - 36 százalékkal, 5 milliárd forintra nőtt az előző év hasonló időszakához képest, míg az adózott 2,4 milliárdról 4,3 milliárdra bővült. Az adó utáni eredményre vetített tőkearányos megtérülés meghaladta a 19 százalékot, szemben a tavalyi 13-mal.

A bankcsoport nettó kamatbevétele 7 százalékkal, a jutalék- és díjbevételek 9 százalékkal bővültek. Az előbbi tétel döntően a nagyobb kamatfelárat tartalmazó lakossági hitelállománynak, az utóbbi főként a projekt- és lakásfinanszírozási díjaknak, illetve alapkezelői jutalékoknak köszönhető. A működési bevételek 10 százalékos növekedésével szemben a működési költségek mindössze 1 százalékkal emelkedtek, amelynek hátterében döntően a számítástechnikai költségek 21 százalékos mérséklődése (2,1-ről 1,7 milliárdra) húzódik meg. A K&H hitelállománya 23 százalékkal, 794 milliárd forintra nőtt, amelyen belül a lakossági és kisvállalkozói hitelek - döntően a lakáshiteleknek köszönhetően - 72 százalékkal, 139 milliárdra bővültek. A bankcsoport idei adózott eredménye közelíthet a 20 milliárdhoz - mondta Rejtő.

A pénzintézet mérlegelte a lakáshitelezés jogszabályi változásait, így a forrás oldali refinanszírozású hiteleknél a bevételek 5,3-ről 1,5 milliárdra mérséklődnek - mondta Diósi László vezérigazgató-helyettes. Hozzátéve: a kiesést kompenzálhatja az új lakásépítéseknél az eszköz oldali finanszírozás bővülése, az új rétegek bekapcsolódása, illetve a - kiegészítésként felhasználó - piaci kamatozású hitelek növekedése. Az új kihelyezések várhatóan a tavalyihoz hasonlóan alakulnak, azaz 60-65 milliárd körül lesznek.

A K&H megvásárolta a Postabank információs csomagját - mondta a vezérigazgató, s újságírói kérdésre válaszolva rámutatott: véleménye szerint erősen szóródni fog a pénzintézetért kínált összeg. A bank a KPMG-vel konzultálva állítja majd össze az ajánlatát. (FB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.