Devizakockázat: létezik, de kezelhető
Az exportáló vállalat bevételeinek jó része devizában keletkezik, miközben költségei oroszlánrészét forintban kell kifizetnie. Az importálónál a helyzet fordított: miközben szállítóik devizában kérik áruik ellenértékét, az értékesítés forintért történik. Ezek a cégek ugyanolyan kiszolgáltatottak a devizaárfolyamok ingadozásának, akár a mezőgazdasági termelők az időjárásnak. A kockázatkelezés közömbösítésére azonban ma már többféle technika is létezik.
A legegyszerűbb, ha előre rögzítjük az átváltási arányt. Ezt megtehetjük úgy, ha várható pénzáramlásainkat egy megfelelő partnerrel elcseréljük. E swapnak nevezett ügyletekben jellemzően bankok a partnereink. A másik lehetőség az, hogy szabványosított tőzsdei megállapodásokat, azaz határidős ügyleteket kötve semlegesítjük a kockázatot. Ezen a piacon az exportőrök eladóként, az importőrök vevőként lépnek fel, s hónapokkal korábban rögzítik a majdani elszámolási árfolyamot.
Nagy forgalmú, fejlett tőzsdéken lehetőség van devizaopciók vásárlására is. Ezek a termékek típusuktól függően akkor értékesek, ha az árfolyam bizonyos szint alá vagy fölé kerül. Mivel értékük az eltérés mértékétől függ, megfelelő mennyiséget vásárolva elérhetjük, hogy ellensúlyozzák az árfolyamváltozás nyereségre gyakorolt, amúgy kedvezőtlen hatását. A megoldás előnye, hogy az árfolyam számunkra előnyös változása továbbra is növeli az eredményt, hiszen az opció értéke nem lehet negatív. A megoldás hátránya a nehezebb elérhetőség és az opcióért fizetendő díj.
Csökkenthetjük a kockázatot azzal is, ha exportőrként a megfelelő devizában adósodunk el, hiszen ekkor az árfolyam a bevételt és a fizetendő kamatokat azonos irányban módosítja, ezzel tompítva az eredményre gyakorolt hatást. A gyakorlatban ez utóbbi három megoldást alkalmazzák.
Több, elsősorban stabil banki partnerrel rendelkező vállalat már ma is rendszeresen alkalmazza a különböző devizakockázat-kezelési technikákat, a kisebb - havi 100 ezer eurót el nem érő - devizaforgalmú vállalatok azonban egyelőre idegenkednek ezektől a megoldásoktól. Ennek oka piaci tapasztalatok alapján legalább három - egyébként téves - meggondolásra vezethető vissza. Egyrészt még mindig sokan gondolják úgy, hogy határidős ügylet kötésével kockázatnak teszik ki a cégüket. A helyzet valójában ezzel éppen ellentétes: a kockázatot egy olyan cég számára, amely tudja, hogy a jövőben devizabevétellel vagy éppen -kiadással kell számoljon, az hordozza, ha ezt a pozícióját fedezetlenül hagyja. A másik, sokszor hangoztatott indok a fedezeti ügyletkötés költségességét hangsúlyozza. Ebben a tekintetben megfontolandó, hogy mekkora kitettséggel számolhat a vállalat abban az esetben, ha inkább az árfolyammozgásnak marad kiszolgáltatott. Az elmúlt hónapok tapasztalatai szerint ez a brókercég által felszámolt jutalékhoz, vagy a bank által az árfolyamban elrejtett nyereséghez képest öszszehasonlíthatatlanul nagyobb veszteséget eredményezhet. A harmadik ok, amire szintén gyakran akad példa, az előbbieknél is prózaibb: sokszor a vezetői beszámoltatástól való félelem gátolja meg az egyébként vállalkozó kedvű pénzügyi vezetőt a devizakockázat kezelésétől. A számviteli szabályok szerint ugyanis például a határidős ügyleteken elkönyvelt veszteséget - amit az árfolyamnyereség egyébként éppen kiegyenlít - a pénzügyi műveletek eredményei között külön kell feltüntetni. Az itt megjelenő negatív számok a vállalatvezetés előtt általában külön magyarázatra szorulnak.
Devizakockázatot fedezni minden olyan vállalkozás számára kifizetődő lehet, melynek bevételei, vagy éppen kiadásai részint külföldi pénznemben meghatározottak. A legnagyobb igény azonban az exportra értékesítő társaságok körében jelentkezik. A határidős árfolyam a számítási eljárásánál fogva magasabb, mint az éppen aktuális piaci kurzus, így ez elsősorban számukra kedvező. A jelenleg fennálló magas kamatszint is nekik előnyös. Ennek ellenére a napjainkban tapasztalhatóhoz hasonlóan volatilis piaci viszonyok között a kérdés az importáló vállalatok körében is átértékelődött, így ma már náluk is fokozottan jelentkezik az igény fedezeti ügyletek kötése iránt.
Amennyiben a vállalat a döntéshozatallal járó kezdeti nehézségeken túljutott, alapvetően két út között választhat. Vagy egy devizakereskedelemmel foglalkozó brókercéget, vagy pedig egy általa választott bankot bíz meg a jellemzően határidős vagy opciós ügylet megkötésével. Arra, hogy kinek melyik megoldást érdemes választania, általános recept nincs. Kisebb, így a havi 50 ezer eurós nagyságrendet el nem érő devizaforgalmú vállalatok azonban az esetek többségében könnyebben találnak megfelelő megoldást brókercég választása esetén. Az ilyen társaságok számára a banki hitelképesség-vizsgálatok, valamint az általuk szabott limitek aránytalan terhekkel járhatnak. Ezért cserébe azonban az is előfordulhat, hogy a brókercégekkel ellentétben az egyes ügyletek után a pénzintézetek nem kérnek külön biztosítékot. A brókercég ugyanis a megkötött fedezeti ügyletek ellenében általában egy az árfolyam 5 százalékos elmozdulásáig védelmet nyújtó biztosítékot is megkövetel. Ezt jellemzően állampapírban is teljesíteni lehet, így az külön kamatveszteséggel nem jár.
Ezt követően a brókercég a banki partnerei közül megkeresi a neki legkedvezőbb ajánlatot tevőt, és nála megköti a kívánt ügyletet. A közvetítésért felszámolt díja egy eurókötés esetén 0,05 és 0,25 forint lehet eurónként. A bankok a saját nyereségüket nem ilyen módon, hanem az elméletileg számolttól némileg eltérő árfolyamjegyzéssel biztosítják. A pénzintézet a kívánt ügyletet az alacsony tőzsdei likviditás miatt általában a bankközi devizapiacon köti meg. Ennek előnye, hogy az ügyletek itt nem standardizáltak, így azok nagysága, lejárata a vállalat igényeinek megfelelően alakítható. Ideális esetben a vállalat minden egyes pénzáramlását külön-külön megkötött ügyletekkel fedezni lehet. Ebben az esetben az árfolyamváltozásból eredő kockázatot a szerződő teljes mértékben kiküszöböli. Amennyiben azonban az egyes időszakokban jelentkező bevételek vagy kiadások kisebb összegűek, előnyösebb lehet az azokkal járó kockázatot blokkosítva, például negyedévenként kezelni.
Számos kísérlet született már ezeknek a technikáknak a népszerűsítésére. Az egyik ilyen kezdeményezés keretében elsősorban éppen a kisebb forgalommal bíró vállalatok számára ajánlottak olyan devizaopciós megoldásokat, amelynél a szükséges biztosítékot állami oldalról nyújtották. Az érdeklődés azonban ez iránt a kondíció iránt is mind a mai napig elenyésző maradt. A vállalati döntéshozatalt minden bizonnyal az is megkönnyítené, ha a piaci környezet kiszámíthatóbbá válna. Napjaink eseményeit figyelve az sem elképzelhetetlen azonban, hogy éppen ennek hiánya, az így elszenvedett veszteségek győzik meg a társaságokat a fedezeti eljárások alkalmazásának szükségességéről.
