Több vizsgálat és per várható
A jövőben várhatóan egyre nagyobb jelentőséget kapnak a bennfentes kereskedéssel kapcsolatos szabályok. A több évtizedes amerikai tapasztalatok alapján mintegy tíz éve a kontinentális Európában is meghonosodott a nem nyilvános információ felhasználásán alapuló előnyszerzés jogszabályi tilalma, jelenleg pedig már uniós szintű szabályozás is ismert a kérdésben. A jövő májustól Magyarországon is hatályossá váló közösségi jogszabály tehát megerősíti a hazai jogban eddig is tételesen szereplő bennfentes kereskedési tilalmat.
A szabályozás egységesítésével és a "köztudatba hozásával" egyidejűleg feltehetően az ezzel kapcsolatos vizsgálatok és perek is gyakoribbá válnak Európában, jóllehet egy-egy ilyen visszaélés bizonyítása meglehetősen nehéz feladat.
Az európai piacfejlődés előképének tekintett Egyesült Államokban az 1933-as értékpapírtörvény utalt először a bennfentes információval való visszaélés tilalmára, ezt egy 1984-es törvény aztán önálló keretbe is foglalta. Ezen jogszabályi passzus alkalmazása aztán számos esetben kínált látványos történetet zsurnaliszták és forgatókönyvírók számára. Különösen nagy visszhangot váltott ki egy eset az idén nyáron, amely az érintettek köre és a cselekmény jellege alapján példa nélkül állónak mondható, és így precedenst is teremtett: a biotech ágazat zászlóshajójának számító ImClone dollármilliomos alapító-vezérigazgatóját ítélték hét év börtönre és 4 millió dollár megfizetésére. Samuel Welch ugyanis a New York-i bíróság megállapítása szerint amikor megtudta, hogy cége központi termékének számító Erbitux rákgyógyszere mégsem kapta meg a szakhatóságtól a forgalmazási engedélyt, a hír napvilágra kerülése előtt értesítette igen befolyásosnak számító, politikusokat és médiaszemélyiségeket is felvonultató részvényesi kapcsolatait, így azok még épp idejében, az árfolyamzuhanás előtt értékesíthették papírjaikat. A lépés folyományaként nemcsak a bennfentes információ kiszivárogtatója, hanem az ezen információ alapján adásvételt végrehajtókat is elítélték.
Az amerikai sajtó kommentárja szerint az eset jól mutatja, hogy a pénzügyi elit milyen hétköznapi eszközként alkalmazza a bennfentes információt ügyletei során, a mostani "lebukás" így csak egy-két ügyetlen megoldásnak és számos rosszakarónak volt köszönhető.
A nagy port kavaró ügyet részletesen tárgyalta a CNBC csatorna is, amely nem mulasztott el megemlíteni egy magyar analógiát. E szerint az idén június 4-én végrehajtott sáveltolás egyes, jól értesült vezetőknek busás hasznot eredményezett, mivel a piacot igencsak meglepő döntés a bejelentést megelőzően kiszivárgott.
Az amerikai példa, és annak szaksajtóban való tálalása rávilágít a magyar szabályozás jelenleg meglévő hiányosságaira is.
Magyarországon két jogszabály tesz említést a bennfentes kereskedelem tilalmáról, a tőkepiaci törvény (1996 és 2001 között értékpapírtörvény) és a büntető törvénykönyv.
Az előbbi tételesen nevesíti a bennfentesnek minősülő információk és a bennfentesnek számító személyek eseteit, majd végső definíciójával igen széles körre terjeszti ki az érintettség fogalmát. E szerint minden olyan információ bennfentesnek számít, amely még nem került nyilvánosságra, de nyilvánosságra hozatala esetén az adott instrumentum értékének, illetve árfolyamának lényeges befolyásolására alkalmas. Bennfentes személynek pedig minden olyan személy minősíthető, aki számára az imént említett bennfentes információt átadták vagy ahhoz bármilyen úton hozzájutott, és tudatában van a megszerzett információ bennfentes voltának. A fogalmi körnek fontos eleme, hogy a bennfentes kereskedelem a bennfentes információ továbbadásával egyforma megítélés alá esik.
Mindezek tudatában a tőkepiaci törvény szerint bennfentes személyeknek legkésőbb két napon belül be kell jelenteni, ha olyan pénzügyi instrumentumot vásárolnak, amellyel összefüggésben bennfentességük állhat fenn. Tételesen tilos az éves beszámoló közzétételét, valamint a fél- és negyedéves gyorsjelentések publikációját megelőzően vásárolnia az adott tőzsdecég bennfentes körbe tartozó személyeinek a társaság részvényeit.
A büntető törvénykönyv definíciója alapvetően a tőkepiaci törvényre támaszkodik, így jóval szűkszavúbb. Mindkét esetben a vagyonszerzési szándék is a tényállás része, így a jogszabály megsértésének számít az is, ha valaki vagyoni előny elérése nélkül, de annak céljával ad tovább, vagy használ fel bennfentes információt. Eltérés mutatkozik viszont az érintett instrumentumok és a szankció tekintetében.
Fontos különbség a két jogszabály között, hogy míg a tőkepiaci törvény "értékpapírra, valamint tőzsdei termékre" vonatkozó ügyletkötéseket említ, addig a büntető törvénykönyv csak "értékpapír-kereskedelmet" határoz meg. A két halmaz különbözetében az árutőzsdei termékek és tőzsdei devizaügyletek találhatók. A két jogforrás eltérő definíciója indokolatlannak látszik, különösen azért, mert a bennfentesség tilalma mögött egyaránt az a felfogás húzódik meg, hogy az ügyletben részt vevő egyik fél (a bennfentes) az információ felhasználásával jogtalan előnyhöz jut, és így a vele üzletet kötő felet közvetetten megkárosítja (ha a másik fél is ennek tudatában lenne nem hozna vételi/eladási döntést).
A tárgyi hatály vizsgálatakor azonban egy szembeötlő - a fentebb utalt események tudatában különösen figyelemreméltó - jogszabályi rést fedezhetünk fel. Egyik jogszabály sem tiltja ugyanis a bennfentes információ alapján a bankközi devizapiacon végrehajtott ügyleteket. Itt ugyanis nem értékpapírról van szó és nem is tőzsdei termékről, ha tehát valaki idejében értesült a forintleértékelésről, az akár teljes nyilvánosság mellett be is sétálhatott egy bankfiókba, és ott a megfelelően kialkudott feltételek mellett nyithatott pozíciót jelentős tőkeáttétellel külföldi valutában. E cselekmény ugyanis nem esik tételes jogszabályi tilalom alá, annak ellenére sem, hogy az ügylet minden eleme tartalmilag azonos az említett jogszabályokban foglalt tiltott esetekével. Azaz más kárára, más által hozzá nem férhető információ alapulvételével történő üzletkötést jelent. (Ptk.: tisztességtelen szerződés semmissége?!)
További különbség adódik a szankciókból. A büntető törvénykönyv - jellegéből adódóan - három év szabadságvesztéssel sújtja az elkövetőt, míg a tőkepiaci törvény csak pénzbírságról rendelkezik. Ez utóbbi esetben az elért vagyoni előny 150 százalékára rúg a bírság, amely első látásra ésszerű és arányos szabálynak tűnik, a gyakorlatban azonban alkalmazhatósága számtalan nehézségbe ütközik. Ha ugyanis valaki bizonyíthatóan bennfentes információ birtokában, illetve tilalmi időszakban vásárolt egy tőzsdei részvényt, de azt mind a mai napig nem idegenítette el, akkor számszerűsíthető vagyoni előnyt nem ért el. Realizált hozam hiányában pedig kérdéses, hogy miként határozható meg a vagyoni előny, hiszen például egy kedvező bennfentes információ nyilvánosságra kerülése nyomán gyakran folyamatos árfolyam-emelkedés indul be, majd pedig a befektetők "észbe kapnak", és némi korrekció következik. Így tehát a vagyoni előny minden időpillanathoz viszonyítottan eltérő. A bírság ugyanakkor méltányosnak tűnhet, hiszen vélelmezhető, hogy az illető előbb-utóbb hasznot realizálhat. További kényes kérdés, ha valaki bizonyítottan bennfentes információ birtokában (vagy tilalmi időszakban) vásárol, de a jövőbeni ármozgás nem igazolja vissza várakozásait, azaz vesztesége keletkezik. Jogszabálysértés itt is megvalósul, de bírság nem rendelhető mellé.
Külön vizsgálandó az amerikai példa által előhozott eset is, amely nem árfolyamnövekményre, hanem veszteségcsökkentésre épít.
Ezen gondolatmenet alapján pedig eljuthatunk ahhoz az esethez is - amely végképp nehezen bizonyítható -, ha valaki bennfentes információ birtokában gondolja meg magát, halasztja későbbre vásárlását, vagy értékpapír-eladását. Itt a vagyoni előny definiálása végképp szubjektívvé válik.
