A múlt heti, szinte folyamatos emelkedés után tegnap csökkentek a referenciahozamok a másodlagos állampapírpiacon. A forint erősödött, és a jelek szerint a feltörekvő piacokkal szembeni várakozások is stabilizálódni kezdenek. A kereskedők úgy vélik, kedvezően érintette a hazai folyamatokat, hogy az USA 10 éves kötvényhozama érezhetően visszaesett, és ezzel csökkent a magyar piactól elvárt hozamfelár mértéke is.
A legnagyobb nyereséget a 3, illetve 5 éves papírokba fektetők tehették zsebre tegnap, a mérséklődés ezeken a lejáratokon ugyanis 14, illetve 13 bázispontos volt. Az éven belüli lejáratok kivétel nélkül 10 bázisponton belüli mértékben mozogtak, a három hónapos 3, a féléves 4, az éves hozam pedig 12 bázisponttal mérséklődött. A görbe hosszú végén a 10 éves lejárat még 11 bázisponttal tudott csökkenni, a 15 éves hozam azonban már csak 8 bázisponttal esett.
A héten három alkalommal tart aukciót az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), s diszkontkincstárjegyekre lehet majd üzleteket kötni. A 3, 6 és 12 hónapos lejáratokból egyaránt 35 milliárdnyit hirdetett meg az adósságkezelő.
Az OTP Jelzálogbank Rt. pénteken újabb 4,065 milliárd forint értékben bocsátott ki OJB 2005/IV jelű jelzálogleveleket 400 milliárd forint keretösszegű kibocsátási programján belül. A beérkezett teljes ajánlatmennyiséget elfogadták, allokációra nem került sor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.