BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Keleti megrendeléseket kapott a Rába

Két szerződést írt alá a Rába komplett, saját fejlesztésű futóművek szállítására - jelentette be tegnap a társaság. A bejelentésnek meglett a hatása: a Rába-részvények több mint 8 százalékos árfolyam-emelkedést produkáltak

A dél-koreai Daewoo Commercial Vehicle Co.-val kötött megállapodás értelmében a Rába legalább három évig kizárólagos futóműszállítója a Daewoo új fejlesztésű tehergépkocsi-programjának. A Rába az együttműködés keretében saját fejlesztésű komplett tandem futóműpárokat szállít 3,5 millió dollár értékben a következő három évben. A Rába által gyártott futóműveket a Daewoo 24 tonnás, billenőteknős teherautóiba építik be, amelyeknek nemcsak a szilárd burkolatú utakkal, hanem rosszabb terepviszonyokkal is meg kell majd birkózniuk.

A Rába 1996-ban kezdett futóműveket szállítani a dél-koreai piacra, a Hyundai és a Daewoo számára, majd 2001-től szüneteltetni kényszerült dél-koreai szállításait az 1999-es nagy gazdasági válság mellett, mivel időközben a koreai ipar kifejlesztette a korábban beszállítóktól vásárolt termékeket.

A járműipari cég értékelése szerint a most megkötött üzlet a növekvő árbevételen túl komoly további előnyöket jelent. A Daewoo ugyanis a tervei szerint a jelenleginél jóval nagyobb részesedést kíván elérni elsősorban a dél-koreai piacon, ahol olyan versenytársakkal kell megküzdenie, mint a Hyundai, a Scania vagy a Volvo. A Daewoo üzletfejlesztése a későbbiekben a Rába számára további megrendeléseket hozhat - emeli ki a cég.

Az orosz LIAZ-zal 1,09 millió eurós szállítási szerződést írt alá a Rába Futómű Kft. A szerződés értelmében a Rába 63 új generációs, városi alacsony padlós autóbuszhoz szállít saját fejlesztésű futóműveket, felfüggesztéseket és kormányrendszereket. A Rába az együttműködés részeként a későbbiekben bekapcsolódik a LIAZ járműtervezésének korai szakaszába, és technológiai segítséget nyújt a Rába-termékek beépítéséhez. Az első két sorozatot a Rába már májusban leszállítja, a többit pedig az egyeztetett ütemezés alapján az év végéig. A most megkötött szerződés jelentőségét növeli, hogy a LIAZ a legnagyobb orosz autóbusz-vállalatokat egyesítő RusPromAvto cégcsoport tagja, mellyel a Rába március végén írt alá szándéknyilatkozatot. Ez alapján a két cég együttműködik az orosz járműipar nemzetközi versenyképességének javításáért - fogalmaz a társaság közleménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.