BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negatív korrekció a BÉT-en

Míg a főbb európai értéktőzsdék esést produkáltak a hét második kereskedési napján, addig a tengerentúlon enyhe pluszban nyitottak a börzemutatók. A BÉT-et szintén lejtmenet jellemezte. A főbb európai tőzsdéken gyengültek az indexek az olajár újbóli emelkedésének köszönhetően. A nyersanyag kurzusát ezúttal az OPEC bejelentése hajtotta fel, a szervezet szerint ugyanis az olajár tartósan 30 dollár fölött maradhat hordónként. Ennek következményeként leginkább a vegyipari cégek (BASF) és a légitársaságok (British Airways) vesztettek értékükből. Gyengítőleg hatott az indexekre a Vodafone esése is, a társaság ugyanis az egyszeri tételeknek köszönhetően a vártnál kisebb profitnövekedést közölt.

Általános csökkenés jellemezte a Budapesti Értéktőzsdét a tegnapi kereskedés folyamán. A BUX 11,7 milliárd forintos forgalom mellett 1,5 százalékkal, 11 098,63 pontra gyengült. A blue-chipek közül a legnagyobb veszteséget a Matáv szenvedte el, árfolyama 3,5-de, 769 forintra mérséklődött. Jelentősen csökkent a Mol és az OTP kurzusa is: előbbié 1,8-del, 7890 forintra, utóbbié 1,8-del, 4174 forintra. A Richter ezzel szemben 1,5-del, 20 550 forintra drágult, köszönhetően az Alkotmánybíróság gyógyszergyártók számára kedvező döntésének. Ennek köszönhetően az Egis is a trenddel szemben erősödött, árfolyama 8240 forintra módosult, amely 0,5 százalékos emelkedésnek felel meg. A kisebb papírok közül a Zalakerámiával több mint 200 millió forintos forgalmat bonyolítottak, ugyanis a nyilvános vételi ajánlat kihasználásához tegnap lehetett utoljára megvenni a részvényeket.

Amerikában enyhe pluszban volt a Dow Jones ipari átlaga lapzártánkkor. Az indexet az olajipari cégek húzták, élükön az Exxonnal és a ChevronTexacóval, az OPEC ugyanis fenntartotta optimista álláspontját az olajipari vállalatok növekedésének felgyorsulásáról. Az USA második legnagyobb telekommunikációs cége, az SBS Telecommunication viszont gyengült, miután a társaság mintegy 100 ezer alkalmazottjának 5 évig garantálta foglakoztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.