BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negatív korrekció a BÉT-en

Enyhe mínuszban zártak a főbb európai tőzsdék, amelyek közül áldozócsütörtök lévén néhány zárva tartott tegnap. A virtuális parketteken az olajárak emelkedése miatt ismét a pesszimizmus lett úrrá, és mint ilyenkor mindig, a légitársaságok (például az Air France és a British Airways) papírjai estek a legjobban. Szintén csökkent az Infineon árfolyama is, miután egy elektronikai piackutató cég a memóriacsipek árcsökkenését jelezte előre.

Az európai trend hatására a budapesti börze részvényindexe is gyengült. A BUX tegnap 11 051,09 ponton zárt, amely az előző naphoz képest 0,53 százalékos csökkenést jelent. A forgalom az átlagosnál valamivel nagyobb, 16,7 milliárd forintos volt. A vezető papírok a Mol kivételével lefelé korrigáltak a szerdai erősödést követően. A Richter 1,3 százalékkal, 19 150 forintra, az OTP 0,8-del, 4150 forintra, míg a Matáv 0,5-del, 865 forintra gyengült. Bár a Mol a nap folyamán áttörte a nyolcezer forintos lélektani határt, végül is 7980 forintot zárt, amely 0,2 százalékos emelkedést jelent. A kisebb papírok közül a Rábát drasztikus árfolyam-növekedése miatt fel kellett függeszteni a nap folyamán. A befektetők arra a hírre kezdték kapkodni a győri gépgyártó papírjait, amely szerint a Rába megállapodást kötött a LIAZ-zal és a Daewooval, és az orosz cégnek egymillió euró, a koreainak pedig 3,5 millió dollár értékben szállít majd futóműveket. A Rába részvényei végül 8,1 százalékkal, 800 forintra drágultak.

Amerikában hajszálnyi erősödés jellemezte a Dow Jonest néhány órával a kereskedés nyitása után. Az olajárak emelkedését ugyanis kompenzálni tudta a frissen kiadott, a vártnál magasabb heti munkanélküliségi adat, amely mérsékelte a kamatemelési várakozásokat. A világ legnagyobb, hálózati kapcsolókat gyártó cége, a Brocade Communications drágult, miután csökkenő féléves veszteséget prognosztizált. Szintén emelkedett a csipgyártó Intel és a hálózati felszereléseket készítő Cisco árfolyama is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.