Banki különadó: az idén teljesülhet a bevételi terv
Minden jel arra mutat, hogy teljesülhet a banki különadóra a költségvetésben meghatározott idei, 37,8 milliárd forintos előirányzat, hiszen a három-négy, konkrét összeget eddig megjelölő hitelintézet is összesen közel tizenötmilliárdos várható többletkiadással számol.
Az OTP csoport adózás utáni eredményét - a vezetők korábbi nyilatkozatai alapján - a többletteher várhatóan csaknem tízmilliárd forinttal csökkenti majd. A csoporttagok közül a bank és az OTP Faktoring Rt. a kamatkülönbözetet választja az adó alapjául, az OTP Jelzálogbank, a lakás-takarékpénztár, a Merkantil Bank, a Merkantil Car, illetve a Merkantil Ingatlan Lízing viszont a társasági adóalap után fizet. Az Erste és a Raiffeisen Bank szintén az adózatlan nyereséget választotta adóalapként: a korábbi nyilatkozatok szerint az előbbi két-három milliárdos, utóbbi pedig egymilliárdos többletteherrel számol a különadó okán. A HVB Bank első embere, Matthias Kunsch közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján (VG, 2005. március 3.) ugyan nem jelölt meg konkrét összeget a többletteherre vonatkozóan, azt viszont elárulta, hogy a hitelintézet - az előzetes kalkulációk eredménye alapján - a kamatkülönbözet után fizet majd. Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank a társasági adóalapot veszi figyelembe, és közel egymilliárdos pluszteherrel számol erre az évre vonatkozóan.
A hitelintézetek tavalyi eredményeit látva szintén igen biztatónak tűnik a helyzet, hiszen a szektor történetének legeredményesebb évét produkálta.
Az optimizmust némileg csökkentheti viszont, hogy a bankok többsége 2005-re csak a tavalyihoz hasonló eredmény elérésére számít, sőt, nem egy szereplő a profit mérséklődését várja 2005-től. Ennek okaként az érintettek leginkább a kamatmarzs várható szűkülését és a hálózatbővítéssel járó beruházási költségeket jelölik meg, amelyeket újabb szolgáltatások bevezetésével, illetve az ügyfélkör bővítésével igyekeznek ellensúlyozni.


