Lezárult a Nova Banka-ügylet
Lezárult tegnap a horvátországi Nova Banka adásvételi tranzakciója, amelynek révén az OTP Bank immár öt országban képviselteti magát a régióban. A Nova Banka adásvételi szerződését - amelyben 236 millió eurós vételár szerepelt - decemberben írták alá az érintettek.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a cél az, hogy a Nova Banka piaci részesedése a következő öt évben tíz százalékra nőjön a jelenlegi nagyjából ötről, a tőkearányos megtérülés pedig legalább húszszázalékos legyen. Ezeket a számokat - tette hozzá - organikus fejlődéssel kívánják elérni, ám ha újabb akvizíció történik Horvátországban, értelemszerűen módosulnak a tervek. Csányi közölte azt is: két-három éven belül 20-30 új fiókot kívánnak nyitni a jelenlegi, hozzávetőlegesen 90 mellé, és országos lefedettségű hálózat kialakítását tervezik. Az elnök-vezérigazgató utalt arra, hogy a Nova Bankánál az elmúlt egy évben komoly létszám-racionalizálás és informatikai fejlesztés valósult meg. Ennek tükrében további leépítésre már nem lesz szükség, sőt bővítés is elképzelhető.
A Nova Banka stratégiájában a lakossági, valamint a kis- és középvállalkozói terület mellett a projektfinanszírozás is kiemelt szerepet kap. Emellett - hasonlóan az eddigiekhez - az OTP Bank Horvátországban is komplex pénzügyi szolgáltató csoport kialakítását tervezi.
Ami a további terjeszkedési lehetőségeket illeti: az idén talán megvalósulhat az a nem titkolt terv, hogy az OTP Bank megjelenjen Szerbiában, és részt akarnak venni a romániai CEC várhatóan néhány hónapon belül megvalósuló privatizációs tenderén is. A törökországi terjeszkedésről szóló hírek kapcsán Csányi Sándor annyit közölt: minden olyan lehetőséget megvizsgálnak, amely jelentős haszonnal kecsegtet, ám ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az OTP Bank meg is jelenik az adott piacon.


