Fokozatosan telítődik a bankkártyapiac
A hazánkban kibocsátott bankkártyák száma 6,55 milliót ért el 2004 végén, amely négy százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ennek tükrében a bővülési ütem - hasonlóan a korábbi évekhez - tovább lassult - derül ki a Magyar Nemzeti Bank tegnap közzétett adataiból. A jegybank összesítése szerint a fizetési kártyák száma - ez a bank- és az üzemanyagkártyák együttes számát jelenti - tavaly már meghaladta a hétmilliót. 2004-ben a kártyák besorolására vonatkozó statisztika - ezúttal az Európai Központi Bank definícióihoz igazodva - ismét változott. A hitelszámlához kapcsolódó, de kamatmentes hitelperiódus nélkül működő kártyák a betétiek között szerepelnek. Ennek tulajdoníthatóan részarányuk az összes plasztiklapon belül a korábbi 85 százalékról 92 százalékra nőtt, amely 6,030 milliós darabszámot jelent. A maradék nyolc százalék - 524 ezer darab - credit- és charge-kártya a magyar piacon. A csippel ellátott plasztiklapok aránya elérte az öt százalékot.
A hazai és külföldi kibocsátású kártyákkal 193 millió műveletet hajtottak végre az elmúlt év során, 4753 milliárd forint értékben. A tételszám tizenegy, az érték kilenc százalékkal növekedett a megelőző évhez képest. Az MNB kimutatása szerint az ATM-ek száma 2004 végén közelítette a 3300-at. (BM)


