Globus: javulnak a kilátások
Erre az évre 689 millió forintos veszteséggel számol a Globus - mondta Eperjesi Imre, a társaság vezérigazgatója a cég éves rendes közgyűlésén. A deficit az előző évről áthúzódó szerződések miatt lesz, az idén ugyanis már kedvezőbb külső feltételek mellett működhet a társaság. A veszteséget a Globus magyar részlegeinél 824 millió forintra tervezik, míg a lengyel leányvállalat 134 milliós eredményt érhet el. Üzemi szinten a cégcsoport veszteségét 467 millió forintra becsülik, ez úgy jön ki, hogy a magyar részleg 703 milliós hiányát 236 millió forintos lengyelországi nyereség enyhíti. Ezeket a terveket 246 forintos euró- és 190-198 forintos dollárárfolyam mellett számolták ki.
A Globus termelése 2005-ben 91 százaléka lesz a tavalyinak, mivel a hosszú távon veszteséget termelő ágazatokat részben vagy teljesen leépítik. Így összesen 145 ezer tonna termék értékesítését tervezik, 35,19 milliárd forintos árbevétel mellett, s ez 1,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Ebből tehát az is kitűnik, hogy a tavalyinál magasabb árréssel számolnak a cégnél. A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a jelenlegi igen magas készletszintet 22 százalékkal akarják csökkenteni.
Temesfői István, a cég elnöke a közgyűlést követően újságíróknak elmondta: jó hírrel is tud már szolgálni, a legnagyobb orosz vevők közül ugyanis eggyel már sikerült dollárról euróelszámolásra váltani, s ez egyben áremelést is jelentett. A Globus vezetése szeretné, ha minél több keleti partnerrel sikerülne az euró alapú elszámolásra átállni. Az elnök hozzátette: a franciák megkeresése után elképzelhető, hogy a tajvani csemegekukorica ellen védővám kivetéséért fognak lobbizni az unióban.
A közgyűlésen a tulajdonosok tudomásul vették a tavalyi rossz éves mérleget, egyedül a marketingtevékenységet hiányolták. Temesfői István elismerte, hogy valóban hiányzott néhány jó márka körül a reklám, de ezen az idén változtatni fognak. A nagytulajdonosok közül egyedül a Templeton képviselője szavazott minden napirendi pontnál nemmel. A kistulajdonosok közül egy szerette volna elérni, hogy az eredménytartalék terhére osztalékot fizessenek, Temesfői ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt a törvények sem engedik. Az elnök hozzátette: azon dolgoznak, hogy két éven belül ismét az elmúlt időszakhoz hasonló mértékű osztalékot fizethessen a cég.


