BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul az AH-privatizáció

Az ÁPV igazgatósága tegnapi ülésén döntött arról, hogy a privatizációs szervezet nyilvános, kétfordulós pályázatot ír ki az Antenna Hungária (AH) 75 százalék plusz egy szavazati jogot megtestesítő részvénycsomagjának értékesítésére - derül ki az ÁPV tegnapi közleményéből. A kormány 2004 októberének végén határozott a műsorszóró társaság privatizációs koncepciójáról: ezek szerint a pályázati eljárás során az ÁPV olyan befektetőt keres, amelynek megfelelő iparági tapasztalata, referenciája és tőkeereje van ahhoz, hogy biztosítsa az AH további fejlődését és piaci helyzetének megerősítését. A pályázati felhívás hétfőn jelenik meg két országos napilapban és a Financial Timesban.

Az ÁPV kiadta a mandátumot az AH mai közgyűlésére is. A többségi tulajdonos képviselője a közgyűlésen indítványozza, hogy a társaság egy részvényre vetítve 460 forint osztalékot fizessen ki tulajdonosainak.

A cég iránt számos szakmai és pénzügyi befektető érdeklődik, amelyek Lévay Örs elnök szerint (VG. 2005. március 4.) három kategóriát alkotnak. Az első csoportba lehet sorolni azokat az európai, sőt tengerentúli műsorszolgáltatókat, amelyek hasonló tevékenységet folytatnak, mint az AH, és a terjeszkedést elsősorban külföldön képzelik el. A másik csoportba tartoznak azok a távközlési cégek, amelyek az AH-t speciális, több lábon álló távközlési cégként értékelik, míg a harmadik kategóriát azok a pénzügyi befektetők alkotják, amelyek fantáziát látnak a társaságban. Az AH tavaly 11,67 milliárd forint adózott eredményt ért el, szemben a 2003. évi 155,6 millióval. A cég nettó árbevétele 2004-ben 26,93 milliárdra nőtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.