Ötszáz forintot fizet a Richter
A Richter Gedeon Rt. a tavalyi, magyar számviteli szabályok szerinti 37,1 milliárd forint nem konszolidált adózott eredményének negyedét, 9,3 milliárd forintot fizeti ki osztalék címén, míg a fennmaradó 27,8 milliárdot eredménytartalékba helyezi - határoztak a társaság tegnapi éves rendes közgyűlésén.
Ennek megfelelően a részvényesek a névérték 50 százalékának megfelelő összeget, ötszáz forintot kapnak, szemben a tavalyi 440-nel. Az osztalék kifizetése június 15-én kezdődik. Az elsőbbségi részvényeseknek, akárcsak tavaly, az idén is 120 forintot fizetnek.
A közgyűlés határozata alapján az igazgatóság a jegyzett tőke legfeljebb három százalékáig saját részvényt vásárolhat, az alaptőkét pedig 2010-ig évi 25 százalékkal emelheti meg. Emellett jóváhagyták William de Gelsey, Bogsch Erik, Bojár Gábor, Kovács László és Perjés Gábor újraválasztását az igazgatóság tagjává hároméves időtartamra, és hozzájárultak ahhoz, hogy Bojár Gábor az igazgatósági tagsággal egyidejűleg a Graphisoft Rt. igazgatóságának elnöki tisztségét is betöltse. (VG)


