Terven felül teljesített az Erste
Az Erste Bank Hungary Rt. - auditált és konszolidált adatok szerint - 1119,6 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 7,3 milliárdos mérleg szerinti nyereséggel zárta a múlt évet. Az eredményből a társaság nem fizet osztalékot - közölte tegnap Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató, aki kiemelte: a 2004-re meghatározott cél, a Postabank-fúzió lebonyolítása megtörtént úgy, hogy eközben a hitelintézet nem veszített piacot. Figyelemre méltó eredmény az is - tette hozzá -, hogy az integráció költségeiből nincs áthúzódás 2005-re.
A tavaly realizált profit meszsze meghaladja az eredetileg kalkuláltat, hiszen korábban nullszaldó körüli eredményt várt a hitelintézet vezetése. Szintén a tervek felett alakult a tőkearányos nyereség, amely 12 százalék fölé nőtt. Az Erste és a Postabank integrációjának hatásaitól megtisztítva a tőkearányos nyereség egyébként 23-25 százalék körüli lett volna. Az elnök-vezérigazgató 2004 fontos eredményeként értékelte a Magyar Postával folytatott straté-giai együttműködés megújítását. Kisbenedek hangsúlyozta: ennek első eredményei már most is látszanak, hiszen a 26 vizsgált postahivatalban - minden promóciós tevékenység nélkül - közel egymilliárd forintnyi mennyiséget adtak el az elmúlt négy hónapban az Erste befektetési alapjaiból.
A tavalyi számok rácáfolnak a Postabank túlárazottságával kapcsolatos szkeptikus véleményekre - mutatott rá Kisbenedek Péter, aki szerint a mostani régiós banki árakat tekintve a Postabanknál kialakult 2,7-szeres könyv szerinti értékhez mért szorzó egyébként sem tekinthető magasnak.
A lakossági hitelezés területén 2005-re hozzávetőlegesen 30 százalékos növekedéssel számolnak, elsősorban a jelzálog alapú hitelekre, illetve a posta hálózatában árult személyi kölcsöntermékre alapozva. A lakossági betétek állományában nem számítanak érdemi változásra, viszont a befektetési alapoknál igen dinamikus bővülés várható. A nemzetközi számviteli szabályok szerint számolt tőkearányos megtérülés húsz százalék felett lehet az idén.


