A kkv-k kegyeit keresi az Erste
A kis- és középvállalatok legkedveltebb bankja kíván lenni az Erste Bank, amely három-öt éven belül legalább 20 százalékos piaci részesedést szeretne magának a magyarországi bankpiacon - derült ki a hitelintézet éves rendes közgyűlésén. A Postabank megvásárlásával összefüggő tavalyi létszám-racionalizációs és integrációs kiadások dacára az Erste - amely az említett célokra közel 5,3 milliárd forint céltartalékot képzett - 2004-ben három és félszeresére növelte eredményét.
Ebben egyfelől közrejátszott a vártnál zökkenőmentesebb integráció, de a piaci folyamatok is az Erste malmára hajtották a vizet, így a nettó kamateredmény tervezettnél gyorsam ütemű bővülése vagy a díj- és jutalékbevételek gyarapodása. A 99,92 százalékos részvételi arányt produkáló tulajdonosi fórum elfogadta az a társaság 2004-es éves beszámolóját 1112,406 milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 5,218 milliárdos mérleg szerinti eredménnyel és 58,161 milliárdos saját tőkével. Osztalékot nem fizet a bank, a profitot az eredménytartalékba helyezik, miután az integráció évét követően az idén a szolgáltatási színvonal javítása áll a célkeresztben - mondta Kisbenedek Péter, az Erste elnök-vezérigazgatója. Kisbenedek szerint a hitelintézet a piaci átlag feletti növekedést érhet el, elsősorban az alternatív értékesítési csatornákra, a keresztértékesítésre alapozva. A 162 fiókjával, mintegy 800 ezer aktív ügyfelével a második legnagyobb magyarországi hitelintézetté váló Erste értékesítési stratégiájában továbbra is nagy hangsúlyt fektet a postával való együttműködésre. Ennek megfelelően a jelenlegi 26 helyett több száz postahivatalra szeretnék kiterjeszteni a kooperációt az értékesítésben.
Noha a bank elkötelezett integrált banki szolgáltatási tevékenységének fejlesztésében, elsődleges célja - kihasználva a keresztértékesítésből fakadó előnyöket, valamint a vállalati és lakossági ügyfelek közötti szinergiákat -, hogy a kis- és középvállalatok legkedveltebb bankjává váljon - fogalmazott az elnök-vezérigazgató. Ettől az évtől már 19 százalék fölötti tőkearányos nyereség szerepel a tervekben.


