Bukik a kormány, nő a tőzsde
Az európai részvényindexek már ötödik napja emelkedtek tegnap, ugyanis az eurózóna gyorsuló gazdasági növekedése, illetve a német kormányváltás egyre valószínűbbé válása optimizmust idézett elő a piacokon. Az elemzők szerint egy új német kormány reményt hozhatna a gazdaságnak. A frankfurti DAX 1 százalékkal erősödött a hét első napján. Komponensei közül a közműszolgáltatók teljesítettek a legjobban: az E.On 3,7, míg az RWE 3 százalékkal értékelődött fel.
Hamar véget ért a Budapesti Értéktőzsdén az emelkedés, az elmúlt néhány nap után ugyanis a hetet megint eséssel kezdték a főbb részvények.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 57,44 pontos csökkenéssel, 16 447,26 ponton zárt hétfőn. A forgalom összességében 15,4 milliárd forint volt, ebből azonban 8,3 milliárd forintot önmagában az MTelekom tett ki, amely pénteken forgott utoljára osztalékszelvénnyel. Ez meg is látszott a hétfői árfolyamán, a részvényenkénti 70 forint kifizetése után ugyanis 63 forinttal, 7,26 százalékkal, 805 forintra csökkent a részvények értéke, ezzel a nap vesztese lett a cég. A Mol papírjai 15 260 forinton zártak, ez 165 forinttal alacsonyabb, mint pénteken. A jegybanki kamatcsökkentést megszenvedték a bankpapírok, az OTP 81 forinttal, 6219-re gyengült, míg az FHB 215 forinttal lett olcsóbb, így záróára 12 250 forint volt. A forint gyengülése jót tett a gyógyszerpapíroknak, a Richter-részvények árfolyama 320 forinttal 24 815-re, míg az Egisé 290 forinttal, 17 240-re nőtt. A nap nyertese a hír nélkül erősödő TVK volt.
Amerikában szintén erősödést mutattak a főbb részvényindexek lapzártánkkor. A hosszt elsősorban az a jelentés váltotta ki, amely szerint a gazdaság a befektetők várakozásainál gyorsabban növekedhet az idén. A bővülésből a kiskereskedelmi vállalatok papírjai vették ki leginkább a részüket, miután a Wal-Mart az előrejelzéseihez képest nagyobb forgalombővülésre számít ebben a hónapban. Az olaj ára négy nap csökkenés után ismét növekedett tegnap, így az energiaipar képviselői is drágultak.


