BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dobozüzlet a Pannonplastnál

Összesen mintegy hárommilliárd forint értékben kapott megrendelést a Pannonplast egy vezető tejipari vállalattól 2009-ig. Az új szerződésből a cégnek már az idén közel négyszázmillió forint pluszárbevétele lesz. A megrendelést elnyerő Pannunion Kft. 2008 végéig további évi 600-1000 millió forint árbevételt realizálhat. A megrendelő nevét a Pannonplast nem hozhatja nyilvánosságra - mondta Gyimóthy Dénes, a Pannonplast pénzügyi igazgatója. Ugyanakkor a megrendelés több szempontból is jól jött a társaságnak, hiszen egyrészt hozza a csomagolóüzletág elmúlt években elért átlagos nyereségi szintjét, másrészt hosszú távra szól és jól tervezhető - mondta az igazgató. Ráadásul a megrendelt tejesdobozokat nagyon jó minőségben kell előállítani, s ez reprezentatív célból is jól jön a cég számára. A Pannunion ugyanis intenzív technológiafejlesztő és kapacitásbővítő beruházási programot folytat, amelynek elsődleges célja olyan technológiák megszerzése, amelyek megalapozzák a magasabb fedezetű, a régióban szinte egyedülálló minőségű termékek előállítását.

A fogyasztói csomagolások üzletág egyébként az első negyedévben nem teljesített túl jól, miután 57 milliós üzemi veszteséget produkált. (DB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.