IEB: nem jött jól a bankadó
Az Inter-Európa Bank Rt. adózás előtti eredménye 656 millió forintot ért el az első negyedévben, amely közel kilenc százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit - derül ki a hitelintézet hét végén közzétett gyorsjelentéséből. A bank adózás utáni eredménye ugyanakkor - a bankadóból következő adókulcsváltozás miatt - csak egy százalékkal bővült.
A nettó kamatbevételek 8,7 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól - nem érték el a kétmilliárd forintot -, amely az elmúlt időszak kamatszínvonal-csökkenésével magyarázható. Dinamikusan növekedtek ugyanakkor a nettó jutalék- és díjbevételek: összesen 824 millió forintot értek el, szemben a bázisidőszaki közel 700 millióval. Az ügyfélkihelyezések állománya március végén megközelítette a 154 milliárd forintot, amely nagyjából 15 százalékos bővülésnek felel meg.
A konszolidált számsorok szerint az IEB mérlegfőösszege nagyjából tízszázalékos bővülés után 217,4 milliárd forintot ért el, az adózott eredménye viszont ugyanennyivel kevesebb, 612 millió forint volt. (BM)


