Újabb támogatás: csippannak a telefonok, egymillió forintot utal ki a kormány a bankszámlákra – ők kapják meg
Újabb támogatás érkezik azoknak a számlájára, akik igényelték a kormány 1 millió forintos otthontámogatását – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy friss videóban.

A honvédelmi ágazatban és a sport területén tevékenykedőknek összesen 7,5 milliárd forint érkezik, ezzel is elismerve áldozatos munkájukat. „Köszönjük szépen a munkájukat!” – hangsúlyozta a miniszter.
A támogatás a 2026 januárjától bevezetett otthontámogatási program keretében érkezik azokhoz, akik már éltek a lehetőséggel, és lakáscélú jelzáloghitel törlesztésére vagy új lakás önerejéhez használják fel az összeget. A program keretében a közszolgálatban dolgozók jogosultak az évi nettó 1 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra.
Fő szabály szerint a támogatásra jogosultak:
- Valamennyi költségvetési szerv minden foglalkoztatottja, például a minisztériumok, kormányhivatalok, önkormányzatok alkalmazottai.
- A legtöbb közfeladatot végző szervezet alkalmazottjai, a rendvédelmi, honvédelmi szervek dolgozói, az egészségügyi és szociális szféra dolgozói, az oktatási és kulturális intézmények munkatársai is.
- Mind az állami, mind az egyházi és közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásában működő intézmények dolgozói jogosultak, akik felsőoktatási, köznevelési, szakképzési, szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti, kulturális, gyűjteményi, levéltári, közművelődési, karitatív vagy egészségügyi feladatot látnak el.
- Az önkormányzati tűzoltóságoknál dolgozó tűzoltók.
- Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók által munkaviszonyban foglalkoztatott személyek.
A munkáltatói kölcsön is lakáskölcsönnek minősül az otthontámogatás szempontjából. Ez azt jelenti, hogy a támogatás már nemcsak banki lakáshitelekhez kapcsolódhat, hanem olyan munkáltatói kölcsönökhöz is, amelyek magyarországi lakóingatlan vásárlására vagy építésére szolgálnak, vagy ezen célokra felvett lakáscélú banki hitel egészének vagy egy részének kiváltására irányulnak, és amelyekről legkésőbb 2026. január 26-ig érvényes írásbeli megállapodás született.
A szabály ráadásul korábban megkötött munkáltatói kölcsönökre is alkalmazható, vagyis sok érintett számára utólag is megnyílik a támogatás lehetősége.


