Futószalagon érkeznek az új kereskedelmi megállapodások

Nem kevesebb mint 76 országgal van kereskedelmi megállapodása az Európai Uniónak a Föld valamennyi kontinenséről. A világ legnagyobb szolgáltatáskereskedőjeként, egyúttal Kína után a világ második legnagyobb árukereskedőjeként ez nem is annyira meglepő, az elmúlt hónapokban azonban még az eddigiekhez képest is nagyobb törekvések vannak az EU részéről új megállapodások megkötésére. Bár még csak az év elején járunk, de Indiával már tető alá is hozták a kereskedelmi megállapodást, a tavasz elején pedig Ausztráliával kerülhet pont az egyezmény létrejöttére, mindeközben már tárgyalások zajlanak például Thaifölddel vagy Malajziával. Mi indokolja ezt a diplomáciai nagyüzemet és hogyan hat ez az európai élelmiszer-gazdaságra? 

A politikai változások a világkereskedelmet is átrajzolják 

Az Európai Unió fő árukereskedelmi partnerei az Egyesült Államok és Kína, melyek együttesen az EU-s árumozgások több mint harmadát adják. Nagyon nem mindegy tehát, hogy az európai politikai milyen döntéseket hoz és hogyan reagál a világban kialakult vámháborúra, hiszen a veszítenivalónk óriási. Az amerikaiakkal folytatott nem túl biztató vámtárgyalások vagy a Kína részéről alkalmazott ellenintézkedések miatt az EU jelentős visszaszorulást kénytelen elkönyvelni a hagyományos exportpiacain. Ebből a szempontból érthető, hogy az EU sürgősen felgyorsította a folyamatban lévő kereskedelmi tárgyalásait, ám az már teljességgel elfogadhatatlan, hogy cserébe feladja szigorú élelmiszer-biztonsági elvárásait. A dél-amerikai országokkal kötött EU–Mercosur-egyezmény nem véletlenül nem haladt előre több évtizeden keresztül, hiszen a brazil vagy argentin mezőgazdaság számos olyan növényvédő szert vagy hormonkészítményt használ, melyeket az EU-ban már évtizedek óta betiltottak, ez pedig eddig elfogadhatatlan volt az unió részéről. A most bejelentett új szabadkereskedelmi megállapodásai sajnos szintén nem oldották fel ezt az ellentmondást, de az Európai Bizottság álláspontja szerint az új piacok szerzése sokkal fontosabb, mint az élelmiszer-biztonsági szabályok megkövetelése.

Ausztrália: a világ éléskamrája

Ausztrália meghatározó szereplő a világ élelmiszer-kereskedelmében, ami kifejezetten igaz a marha- és bárányhús szempontjából. A nemzetközi piacra kerülő juhhús közel négyötöde Ausztráliából és Új-Zélandról származik, ez Ausztráliában 65 milliós állományt jelent (csak a nagyságrendek végett: hazánkban egymillió alatt van az egyedlétszám). Bár hazánkban a bárányhús fogyasztása rendkívül alacsony szinten áll – évente 20 dekagrammot fogyaszt átlagosan egy magyar ember –, a magyar bárányexportnak jelentős piacai vannak a nyugat-európai országokban, melyet a muszlim lakosság számarányának növekedése is tovább erősít. Nagyon nem mindegy tehát a magyar termelők számára sem, hogy milyen feltételekkel érkezhetnek be Európába az ausztrál bárány- vagy marhahússzállítmányok. Marhahúsból például a világ vezető exportőrei közé tartoznak, akik eddig javarészt Ázsiában értékesítették az árujukat, ám a Kína által kivetett 55 százalékos vámtétel miatt most más piacok felé nyitnának (valószínűleg ez az egyik legfontosabb oka az EU-val történő tárgyalások felgyorsításának). Hasonlóan a Mercosur-országokhoz vagy éppen Ukrajnához, az állatjóléti előírások vagy a hormonhasználat terén jóval lazább szabályok vannak Ausztráliában az EU-s sztenderdekhez képest, ez pedig jelentős versenyhátrányt jelent az európai gazdák számára. Uniós oldalról viszont előnyként jelentkezhetne a tejtermékek, a sertéshús, illetve a szeszes italok exportja, egy azonban egészen biztos, a lakosságszám arányában Ausztrália jóval nagyobbat nyerhet a megállapodással, mint az EU: a 450 milliós uniós piaccal szemben Ausztrália lakossága a 30 milliót sem éri el.

India: akinél sorban állnak a világ nagyhatalmai

A kontinens méretű India az elmúlt harminc évben megduplázta a lakosságát, amely mostanra már megközelíti az 1,5 milliárdot. A gazdasági és társadalmi fejlődés eredményeként a következő évtizedekben további emelkedés várható például a hús- és a tejfogyasztás tekintetében is, már önmagában amiatt is, hogy Indiában csupán 5 kg/fő az éves húsfogyasztás (összehasonlításképp: hazánkban ez nagyságrendileg 70 kg, az USA-ban pedig 120 kg). Nem véletlen, hogy a globális nagyhatalmak sorban állnak az indiai piachoz való nagyobb hozzáférésért. Az EU és India között jelenleg is évi több mint 180 milliárd euró értékű áru és szolgáltatás cserél gazdát, ez pedig jelentősen megnövekedhet a január 27-én aláírt szabadkereskedelmi megállapodásnak köszönhetően. A megállapodás nyomán az EU Indiába irányuló áruexportja 2032-re megduplázódhat, például a személyautók vámja fokozatosan 110 százalékról akár 10 százalékra csökken, az autóalkatrészek vámjai pedig öt-tíz éven belül megszűnnek. Jelentős engedmények vonatkoznak emellett a gépiparra, a vegyiparra és a gyógyszeriparra is. Mezőgazdasági szempontból az egyezmény jóval pozitívabb a Mercosur vagy az ausztrál megállapodáshoz képest, hiszen az EU számára érzékeny ágazatokra – például a marha- vagy baromfihúsra, a cukorra vagy a búzára – nem terjed ki az egyezmény hatálya. Az EU-s export szempontjából viszont jelentős vámcsökkentést kapnak például a borok és a szeszes italok, az üdítők, valamint a csokoládék, míg az olívaolaj esetében pedig teljes vámmentesség következik, ami komoly piaci lehetőségeket rejt főleg a nyugat-európai élelmiszeripar számára.

Az EU–India-megállapodás azonban sajnos csak egy ritka kivétel az elmúlt időszak kereskedelmi egyezményei terén, hiszen legyen szó akár a Mercosur-országcsoportról, Ukrajnáról vagy Ausztráliáról, az európai mezőgazdaság egyértelmű kárvallottja ezeknek a nagypolitikai megállapodásoknak.