Látszik a fény az alagút végén
A Pannonplast konszolidált árbevétele 5,409 milliárd forintot ért el az év első három hónapjában, ez 10,6 százalékkal alacsonyabb az előző év hasonló időszakáénál. A csökkenés egyik okaként a Pannonplast négy értékesített tagvállalatuk árbevételének kiesését nevezi meg. Ez a konszolidált árbevétel közel 5 százalékát tette ki. A másik ok a forint erősödése, amelynek hatása közel 3 százalék volt. Az értékesítés volumenét tekintve a műszaki műanyag üzletág és az egyéb vállalati befektetések körébe tartozó tagvállalatok teljesítettek rosszabbul a bázisidőszaknál.
Kedvezőtlenül alakult a közvetlen költségek aránya a bázishoz képest, így a bruttó fedezet értéke 24,4 százalékkal, 1,161 milliárd forintra csökkent. Az árbevétel-arányos bruttó fedezeti arány így 25,4 százalékról 21,5-re mérséklődött. A fedezeti szint csökkenése a műszaki műanyagok és a fogyasztói csomagolások üzletágban volt jelentős. A fedezeti szint csökkenésének egyik külső oka az alapanyagárak emelkedése, amelyeket a fogyasztói csomagolások üzletág csak részben és csak időbeli késéssel tudott a vevők felé áthárítani. A cég számára legfontosabb alapanyag, a PVC ára a bázisidőszak óta 30 százalék felett növekedett, és az egyéb alapanyagfajtáknál a beszerzési árnál is hasonló nagyságrendű áremelkedést szenvedett el csoportszinten a Pannonplast. Mindezek ellenére a tagvállalatok - új alapanyag-beszállítók felkutatásával - tompítani tudták az 50 dollár feletti világpiaci olajár hatását.
Az értékesítés 1,339 milliárd forintos közvetett költsége viszont csak 74,6 százalékát tette ki a bázisidőszakénak. Az alacsonyabb költségek elsődleges oka a takarékosabb gazdálkodás volt.
Az alaptevékenységből származó veszteség (EBIT) 39 millió forint volt január-márciusban, szemben a bázisidőszaki 405 millióval. Az üzleti cash-flow (EBITDA) 512 millió forint volt az első negyedévben, ez eléri a 2004-es eljes éves EBITDA közel felét, és több mint kétszerese a bázisidőszakinak. A teljes veszteség így 78 millió forint lett.


