BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil maradt a forint árfolyama

Bár a külföldi elemzések újabb nagymértékű leértékelődéssel fenyegetnek, a forint árfolyama gyakorlatilag nem változott kedden délutánra a bankközi devizapiacon. Az eurót 251,55/251,65 forinton jegyezték a hétfői 251,60/251,70 forintos árfolyamhoz képest. A forint 10,89 százalékon állt fél négy tájban a sáv erős oldalán.

A külkereskedelmi mérleg reggel közzétett kéthavi hiánya nem hatott a piacon, s a nap további részében is alacsony forgalomról számoltak be a kereskedők, mivel a nemzetközi piacok közül a varsói nemzeti ünnep miatt zárva volt. Az eurót 251,00-251,80 forint között jegyezték.

Külföldi bankházak szakértői úgy nyilatkoztak, hogy pár hónapon belül akár a 280,00 forintos eurókurzus elérése sem elképzelhetetlen, hazai elemzők azonban ennél jóval optimistábbak. A hét kereskedését az amerikai kamatvárakozások, a lengyel belpolitikai események és a diszkontaukciók sikere határozhatja meg.

A dollár az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esti kamatdöntését várta, ezért a nemzetközi piacokon sem sokat változott az amerikai valuta. A magyar idő szerint este nyolc óra körül várható bejelentés 25 bázispontos kamatemelésről szól majd a prognózisok szerint.

A Budapesten jegyzett 195,35/195,45 forintos árfolyam alig különbözött a hétfő délutáni 195,55/195,65 forintos kurzustól.

Az overnight és a tomnext kamat 30 bázisponttal, 7,30/7,50 százalékra emelkedett, a hosszabb lejáratokon 3-5 bázisponttal visszamentek a kamatok. A bankok a jegybanknál szerdán lejáró 481,5 milliárd forintnyi kéthetes betétnél majdnem 100 milliárd forinttal kevesebbet, 386,9 milliárd forintnyit újítottak meg. A pénzpiacon likviditásbőség várható, mivel a 2005/E államkötvénnyel mintegy 200 milliárd forintnyi állampapír jár le.

A keddi kereskedés az euró sikerét hozta a nemzetközi piacokon: az uniós fizetőeszköz árfolyama 1,285 dollár közeléből 1,290 dollárig emelkedett. A japán deviza a dollárral szemben sokkal izgágább napot zárt, végül azonban előző napi szintje közelében, 105,00 jenen fejezte be a dollárral szembeni kereskedést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.