BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Synergon: beérték kevéssel

A 16 százalékot sem érte el a Synergon április 28-án határozatképtelenség miatt elmaradt, emiatt péntekre összehívott éves rendes közgyűlésén a részvételi arány. Ennek dacára a megismételt közgyűlés minden napirendi pont tekintetében határozatképesnek bizonyult.

A tulajdonosi fórum így elfogadta a 2004-es beszámolót, csoportszinten 20,136 milliárd forintos árbevétellel, mínusz 55,081 millió forintos üzemi, illetőleg 147,173 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel. Az elmúlt év kedvező fejleménye, hogy a költségek eredményes csökkentésével a cég fedezete 600 millió forinttal javult. A plénum tudomásul vette, hogy 2004-es nyereségéből a Synergon osztalékot ne fizessen, eredményét az eredménytartalékba helyezze.

A közgyűlés a vezető testületek tagjainak díjazásáról is határozott. Ezek szerint az igazgatóság tagjainak tiszteletdíja ez év májusától havi bruttó 165 ezer, a felügyelőbizottságiaké 120 ezer forint. A két testület elnöke 220 ezer, illetve 165 ezer forintra jogosult. Ezen túlmenően az igazgatósági tagok részére személyenként bruttó egymillió forintos keretet is meghatároztak egy naptári évre, amelynek ellenében a tagságukkal kapcsolatos költségeiket számolhatják el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.