Zuhanásban a forint
A várakozásoknak megfelelően komoly forintgyengülés zajlott le a múlt héten az euróhoz képest. Az öt kereskedési nap közül egyedül a keddet zárhatta halvány erősödéssel a hazai fizetőeszköz. A visszaesés, amely az egész régióra jellemző volt, elsősorban a lengyel és cseh kamatdöntési várakozásokkal magyarázható.
A korábbi csendes, alacsony forgalmú kereskedések a hét vége felé meglódultak, pénteken is messze átlag feletti volt a magyar deviza forgalma. Ennek megfelelően a forint/euró kurzus erősen hullámzott, a délelőtti forinterősödést később komolyabb gyengülés váltotta fel. Az uniós fizetőeszköz zárókurzusa 252,60/70 forint volt, amely csaknem négyforintos euróerősödést jelent a hétre. A forint a sávban 10,52 százalékon áll, amely 137 bázispontos gyengülésnek felel meg. A dollár ára 192,25/35 volt délután, ez két forinttal magasabb az egy héttel korábbihoz képest.
Meglepő módon a jen volt a hét nyertese a nemzetközi piacokon, a japán fizetőeszköz az elmúlt hetek gyengélkedéseit követően érezhetően erősödött a dollárhoz képest. A fellendülés elsősorban egy piaci híresztelésnek köszönhető, amely szerint Kína megszüntetné a jüan/dollár árfolyam rögzítését. Ezáltal erősödésbe kezdhetne a kínai deviza, s ez javíthatná Japán exportlehetőségeit. Pénteken délután már csak 104,69 jent adtak egy dollárért, amely csaknem másfél jennel marad el az egy héttel korábbihoz képest.
A dollár a másik meghatározó devizával, az euróval szemben vigasztalódhatott, hiszen az uniós fizetőeszköz két centet esett vissza a zöldhasúhoz képest a hét során. Lassú uniós növekedés, rosszul alakuló fundamentumok, alacsony kamatok, belpolitikai bizonytalanságok és fenyegető olajár-növekedés - röviden ezek voltak a legfontosabb eurógyengítő tényezők a hét során.
Pénteken tették közzé a legfrissebb amerikai lakossági fogyasztási adatokat, amelyek várakozásokon felüli bővülést eredményeztek. Az euró heti záró árfolyama 1,2868 dollár volt, s ez több mint félcentes növekedést jelent a hét utolsó munkanapjára.


