Az idő a részvényeknek dolgozik

Az elmúlt hónapokban a BÉT vezetői egy újszerű, az értékpapír-befektetések lehetőségeinek megismertetésére és tömegessé tételére irányuló, nyugdíj-előtakarékossági megoldás bevezetését kezdeményezték. E megoldás - a "negyedik pillér" - egy olyan értékpapírszámla lehetne, amelynek segítségével minden állampolgár adókedvezménnyel támogatott lehetőséget kapna időskori éveinek anyagi biztonságának megalapozására önállóan eszközölt, tartós értékpapír-befektetések sorozatán keresztül. Az öngondoskodás követelményének erősítése kétségkívül minden támogatást megérdemel. Társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt kívánatos, hogy a lehető legtöbb állampolgár törekedjék saját anyagi biztonságának megteremtésére, és vállalkozzék arra, hogy e biztonság megteremtése érdekében mélyebb ismereteket szerezzen a ma piacgazdaságának működéséről, és felelős döntésekkel törekedjék lehetőségei kihasználására.

Nagyon fontos azonban, hogy e lehetőség megnyílásával ne szűküljenek vagy záródjanak be olyan csatornák, amelyek hasonló célok érdekében, de más megoldásokkal ma működnek. Világos ugyanis, hogy a negyedik pillér csak eszközrendszerében és döntési mechanizmusaiban különbözik a körülbelül 3 millió embert érintő nyugdíjpénztári struktúráktól. Amennyiben a negyedik pillér nem új lehetőséget teremt, hanem átszivattyúzza a nyugdíjpénztári (és egyéb) megtakarítások egy részét, nem előreviszi, hanem csak kockázatosabbá teszi a hosszú távú öngondoskodási eszme ügyét.

Tény, hogy az elmúlt időszakban a pénztárak nem igyekeztek a magyar részvénykitettségüket fokozni, még annak reális esélye ellenére sem, hogy Magyarország EU-csatlakozásával együtt meginduló konvergenciafolyamat hatására a hazai részvények árfolyama várhatóan jelentősen emelkedni fog. A nyugdíjpénztárak tehát a 2003-as és különösen a 2004-es év komoly részvénypiaci ralijából többnyire szerényebb mértékben vették ki a részüket.

A pénztárak többsége számára releváns időszak (1998-2004) átlagos 9,1 százalékos hozama ugyan nem kellően hosszú távú periódusra vonatkozik, de talán részben magyarázhatja azt, hogy a pénztárak miért nem fordultak nagyobb mértékben a részvények felé. Az elmúlt hét esztendő sajátosságát ugyancsak aláhúzza, hogy a magyar állampapírok azon túl, hogy átlagosan (12 százalék feletti hozammal) jobban teljesítettek, mint a BUX, a rövid és hosszú futamidejű típusaik egymáshoz képest nem nyújtottak szignifikánsan eltérő átlaghozamokat.

Az idő a tőzsdének dolgozik. A pénzügyi ismeretek széles körű elterjedése gyors változásokat hozhat a magán- és ennek köszönhetően az intézményes befektetők szemléletében, magatartásában, s mindez rövid időn belül hozzájárulhat ahhoz, hogy a pénztárak sokat emlegetett hoszszú távú befektetési stratégiájukban a részvénybefektetések jelentősebb hangsúlyt kapjanak. A konzervativizmust tápláló kockázatok azonban nyilvánvalóan reálisak, és ugyanúgy terhelik majd a IV. pillér előirányzott "magánbefektetéseit" is. Ennek szellemében kívánok a Budapesti Értéktőzsdének további, sikerekben gazdag, sokszor 15 évet.