Az első adatok alapján az irányváltás nem sikertelen: 2005 első negyedében a unit-linked kötvények aránya megközelítette a 18 százalékot a folyamatos díjfizetésű módozatok között. Ebben kétségtelenül hangsúlyos a kínálat tavalytól érzékelhető szélesedése, elsősorban a tőke- vagy hozamgaranciás, illetve az euró alapú termékek megjelenése. Számottevően bővült az egyes konstrukciókon belül választható befektetési lehetőségek köre is. A néhány évvel ezelőtti induláskor a unit-linked biztosítások jellemzően a "klasszikus" portfóliókat kínálták fel: magyar és nemzetközi kötvény-, illetőleg részvényalap. A második lépésben már az ezekből készített "mixek" közül kellett kijelölnie az ügyfélnek a számára szimpatikusa(ka)t. Mára a legrégebben futó módozatok között sem találni olyat, amely esetében ne szerepelne legalább tíz, de inkább tucatnál is több fogás az étlapon. Akad olyan konstrukció is, amelynél a szerződő választhat, hogy megtakarítását konkrét befektetési alap(ok)ba helyezzék, de több alap előnyeit kiaknázó befektetési portfólió mellett is leteheti a voksát.
Szintén egyre több társaság fordít gondot az eseti megtakarítások becsatornázására. Ehhez nem elég megteremteni annak lehetőségét, hogy az ügyfél alkalmi jövedelmeit bevonhassa meglévő unit-linked szerződésébe, hanem a hozamok tekintetében is versenyképes lehetőségeket kell felkínálni. Nem elhanyagolható szempont az életbiztosítá-
sokra vonatkozó adókedvezmények igénybevételének lehetősége sem, mivel ezáltal a befektetés magasabb hasznot hajt.
Szakemberek szerint a befektetési egységekhez kötött biztosításoknál a tízéves adókedvezmény egyenesen gátja az ügyfelek elvándorlásának, bár a borsos visszavásárlási díjak is kedvét szegik azoknak az ügyfeleknek, akik a szerződés felmondásában gondolkodnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.