Csütörtökön sem sikerült húszezer pont felett zárnia a BUX-nak, pedig napközben hosszan tartózkodott e határ felett. A nap végére azonban ismét elfogyott a lendület, s ebben vélhetően szerepet játszott az újabb londoni terrortámadás is. A 19 883,62 pontos záróár 0,46 százalékos csökkenésnek felelt meg.
A vezető papírok közül a Merrill Lynch által 8600 forintos célárfolyam mellett vételre minősített OTP, és a Magyar Telekom tudott emelkedni. A bankrészvény árfolyama 0,33 százalékkal, 7490 forintra drágult, míg a távközlési társaság 0,56-dal, 905 forintra nőtt. Jelentősebb korrekció volt viszont a gyógyszerpapírok esetében: a Richter 2,6 százalékkal, 30 150, míg az Egis 2,97-dal, 19 600 forintra esett vissza.
A Mol-papírok értéke 0,80 százalékkal, 18 650 forintra csökkent. A kisebb papírok közül az Antenna öt százalékkal, 5100 forintra erősödött, miután a svájci Swisscom 5250 forintos ajánlatot tett az ÁPV-nek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.