BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsdöntés előtt az FHB

Az elmúlt napok nyertes papírja közel 1 hónapos unalmas oldalazás után, az elmaradt privatizáció hírére az átlagos forgalom többszörösével valósággal kirobbant szűk sávjából. Megállíthatatlanul tör felfele, az ellenállásokat rendre maga mögé utasítja. Ha folytatódik a lendület, akkor hamarosan elérhető lehet az 1690 forintnál található korábbi csúcspont, ahol eldőlhet az FHB további sorsa - derül ki a Bridge Wealth Management technikai elemzéséből.

A hosszú távú grafikon rendkívül intenzív emelkedést mutat, kicsit több mint egy év alatt az időközben megtizedelt részvény árfolyama több mint négyszeresére emelkedett. 2003 végén indult a trend mai áron számítva 400 forintról, és komolyabb korrekciók nélkül 2005 elején már 1600 forint fölötti szinteken tartózkodott. Január elején kifulladt a trend, és egy erős fordulós alakzattal egyik napról a másikra véget ért a tendencia, és süllyedés lett úrrá a papíron, amelyből közel fél év elteltével, július 2-án szabadult, átlag feletti forgalom mellett. Az emelkedés hamarosan oldalazásba torkollott, június közepétől az 1400-1450 forint közötti sáv volt a meghatározó. Rendkívül beszűkült a mozgástér, amelyet általában heves elmozdulás szokott kísérni. A Bollinger-szalagok egyre közelebb kerültek egymáshoz, ez a közelgő kitörésre utalt. Nem is kellett sokáig várni, hiszen pénteken hatalmas forgalom kíséretében elindult felfelé. A sávkereskedésnél megbízhatóan alkalmazható CCI indikátor vételt mutatott, továbbá a trendkövető PPO is hasonló jelzést adott. A CMF erőteljes vételi nyomásról árulkodik. Az 1600 forint környékén található ellenállást is könnyedén áttörte, így a következő szint a január eleji mindenkori maximum 1690 forint - hívja fel a figyelmet Rácz Balázs, az elemzés készítője. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.