Távozott a Zalakerámia is
Tegnap lehetett utoljára kereskedni a Zalakerámia részvényeivel, miután a fő tulajdonos Lasselsberger Ceramics Kft. élt kiszorítási jogával. A Styl és a Brau után így már a harmadik cég távozott ez évben a Budapesti Értéktőzsdéről.
A Lasselsberger Ceramics Kft. részvényenként 2350 forintot adott a kisrészvényeseknek, ez piaci körökben kisebb vihart kavart. Ez az ajánlat ugyanis csak az anyavállalat értékét takarja, míg csoportszinten ennek az összegnek jóval magasabbnak kellene lennie. A 2350 forintos árat ugyanis a Zalakerámia Rt. saját tőkéjére állapították meg, csoportszinten azonban ez az összeg jóval magasabb, 3980 forint körüli vételárat indokolna.
A Lasselsberger egyébként jogosan azután élt kiszorítási jogával, miután 203 826 Zalakerámia-részvényt vásárolt a június 4-én lezárult nyilvános vételi ajánlata keretében. Ezzel 3,8 százalékos közvetlen befolyáshoz jutott, ez elegendő volt ahhoz, hogy 90 százalék fölé emelkedjen a részesedése. A Zalakerámia konszolidált mérlegét a társaság június végi rendkívüli közgyűlésén fogadták el. E szerint tavaly a cég 140,6 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el, míg a csoport tavalyi, adózás előtti nyeresége 107,113 millió forint volt. A konszolidált saját tőke 21,323 milliárd, a mérlegfőösszeg 29,058 milliárd forintot tett ki 2004 végén.


