Tőzsde
Közel 400 pontot ingadozott a tegnapi kereskedésben a BUX, végül azonban ugyanott zárt mint egy nappal korábban. A BUX a csütörtöki napot a szerdaihoz hasonló meredek zuhanással kezdte, majd délutánra visszakapaszkodott 21 000 pont fölé. Végül 11 milliárd forintos forgalom mellett az index 0,01 százalékkal, 21 002 pontra nőtt.
A vezető részvények erősödtek tegnap, kivételt csak az 1,4 százalékot veszítő Mol jelentett, amely 20 800 forinton állt meg záráskor. Az OTP 0,2 százalékkal, 7803 forintra drágult. Az MTelekom 2,2, míg a Richter 0,8 százalékos pluszt produkált tegnap.
Több órára felfüggesztették a Pannonplast kereskedését, ugyanis a műanyaggyártó eladta a Pannonpipe-ban lévő 50 százalékos részesedését. A Pannonplast ennek hatására 2,4 százalékot drágult. A 3,3 százalékot emelkedő Elmű lett a nap nyertese, míg a legnagyobb veszteséget az Egis szenvedte el mínusz 2,5 százalékkal.


