BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Autósok, figyelem! Nagy csata lesz a kötelező felelősségbiztosításoknál

Minden eddiginél erősebb verseny várható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacán, ugyanakkor nem valószínű, hogy a biztosítók a tavalyi hibáikba esnek. A társaságoknak a hónap végéig kell közzétenniük a jövő évi díjakat.

A tavalyinál várhatóan több, mintegy 300-500 ezer autós dönthet úgy az idén, hogy a jelenlegi helyett másik biztosítónál köti meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb) - véli Haraszti Zsolt, a Netrisk internetes alkuszcég ügyvezetője. Bár ilyen becslésre a Világgazdaság által megkérdezett többi piaci szereplő nem vállalkozott, abban mindenki egyetért, hogy rekordszámú ügyfél hasonlítja majd öszsze a díjakat. Az egyes biztosítók árajánlatai között ugyanis akár többszörös különbségek is adódhatnak, így sokat spórolhat valaki, ha körülnéz a piacon. Ez azonban ma már gyakorlatilag lehetetlen az internet segítsége nélkül, így ismét kiemelt szerep jut az online alkuszcégeknek vagy a biztosítók saját honlapjainak.

Tavaly novemberben, a váltás időszakában csak a Netrisk internetes alkuszcég 800 ezer egyéni látogatót regisztrált. Az ügyfelek 75 százalékánál kínált az akkori biztosítójuknál átlagosan tízezer forinttal olcsóbb díjat valamely másik társaság - mondta Haraszti.

A váltók száma azonban jelentősen elmaradt ettől, hiszen míg 2003-ban mintegy 250 ezer ügyfél döntött úgy, hogy másik biztosítóhoz pártol át, tavaly ez a szám csak 220-250 ezer körül alakult, míg egyes előzetes becslések még 750 ezerről is szóltak.

Ennek Haraszti szerint az volt az oka, hogy a kötelezőt kínáló 12 biztosítóból kilencet megbüntetett a felügyelet, és ezeknek a hónap közepén újra kellett hirdetni a díjaikat. Ez bizonytalanságot szült az ügyfelek körében, ráadásul emiatt egy-két hétre szűkült le az az időszak, amely alatt felmondhatták korábbi biztosításukat a szerződők.

Mint ismeretes, a biztosítóknak október 30-ig kell közzétenniük a kgfb következő évi díjtarifáit, az ügyfelek pedig december 1-jéig mondhatják fel a szerződésüket, és év végéig szerződhetnek az új biztosítóval. Tavaly azonban a piaci szereplők többsége olyan trükköket alkalmazott, amely a pénzügyi felügyelet szerint nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek. Az Allianz Hungária Biztosítót azért büntette egymillió forintra a PSZÁF, mert csak az új ügyfelekre érvényes tarifát közölte azzal érvelve, hogy a számtalan, akkor bevezetett kedvezmény miatt új termékről van szó. A Generali-Providenciát, a MÁV Általános Biztosító Egyesületet, a Groupamát (akkor még Európát), a Közlekedési Biztosító Egyesületet, az Aegont, a TIR Biztosító Egyesületet és az OTP-Garanciát 800 ezer forintra, az Uniont pedig egymillió forintra bírságolta, mert a kedvezmények figyelembevételével együtt nem lehetett egyértelműen megállapítani az egyedi díjakat.

Ilyen "gumitarifákra" az idén nem számítanak a szereplők, már csak azért sem, mert tavaly még eljátszhatták a biztosítók, hogy az ő jogszabály-értelmezésükbe belefértek az így közzétett díjak, azonban a felügyeleti intés után ezzel már nem lehet érvelni. Ráadásul az új díjtarifák meghirdetésének időszakában a felügyelet az idén is fokozott figyelemmel kíséri a gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos közzétételeket.

Bár a díjverseny folytatódik, azonban nem a tökéletes irrealitás talaján - mondta Sipos József, a szerződések számát tekintve 50 százalékos piaci részesedésű Allianz Hungária kommunikációs igazgatója. Szerinte tavaly nagy változást jelentett, hogy olyan pluszszolgáltatások is megjelentek a kötelezőnél (így például az Allianznál az ingyenes segélynyújtás, vagy az aktív kárrendezés a biztosítónál cascót is kötött ügyfelek esetében), amelyek korábban nem voltak. Sőt, ez a biztosítási szektor más területeire is kihatott, és ennek nyomán az élet- vagy a lakásbiztosítási piacon is megjelentek a kedvezmények, bővült a szolgáltatások köre. Éppen ezért a váltás időszakában nagy kihívás lesz, hogy a díjak mellett a szolgáltatásokról is pontos képet kapjanak az ügyfelek.

Az Union biztosító tavaly novemberben kedvező díjaival 45 ezerrel, 150 ezerre növelte ügyfélszámát. (Ma 180 ezer szerződése van.) A társaság a kockázatarányos díjszabásban hisz - mondta lapunka Maják Viktor marketingigazgató, szerinte ez biztosítja minden autós számára azt, hogy reális díjjal vehessen részt a kötelező biztosítási rendszerben. Saját statisztikák nem igazolták a piac azon korábbi gyakorlatát, miszerint Budapest nagyságrendekkel nagyobb kockázatot jelent az autósoknak - tette hozzá Maják.

Kérdés, hogy az ügyfelek a pluszszolgáltatásokat vagy az olcsóbb árakat díjazzák-e majd, hiszen elképzelhető, hogy 15 ezer forint díjkülönbségnél az ügyfél váltani szeretne, de az is lehet, hogy egy 20 ezer forintot érő ingyenes segítségnyújtás a csomagban a drágább biztosító mellett tartja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.