BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszerűek a kombinált hitelek

A támogatott és a deviza alapú kölcsönök mellett megjelentek a valamilyen egyéb konstrukcióval kombinált termékek is a lakáshitelpiacon. Az érintettek szerint az érdeklődés folyamatosan nő e termékek iránt: az MKB Bank Allianz Hungária Biztosítóval közös termékéből például már többmilliárdos állomány képződött. Az ügyfél szempontjából szintén kedvező lakástakarékpénztári megtakarítással vegyes konstrukciókat - egyes takarékszövetkezeteken kívül - hat bank nyújtja.

Folyamatosan emelkedik a népszerűsége a kombinált lakáshiteltermékeknek az ügyfelek körében - legalábbis ez derül ki az azokat forgalmazó pénzügyi szolgáltatók beszámolóiból. Az érdeklődés erősödése nem véletlen: az ügyfél - részben kihasználva az egyéb állami támogatásokhoz kapcsolódó kedvezményeket - e termékek révén a pénztárcájára is hatással lévő előnyökhöz juthat.

Az MKB Banknál elmondottak szerint az Életcél MKB-Allianz Lakáshitelprogramnál magas, többmilliárdos állomány képződött, és különösen az elmúlt fél évben futott fel a termék értékesítése. A program lakás célú és szabad felhasználású jelzáloghitelhez is felhasználható, és igényelhető deviza alapon is. Lényege, hogy a hitel futamideje alatt az ügyfél a kölcsön tőkerészét saját életbiztosításában halmozza fel. A bank számára a tartam során csak a kamatot és a kezelési költséget kell fizetnie, míg a tőketartozást az évek során összegyűjtött és az életbiztosítás hozamával növelt megtakarításaiból, azaz életbiztosítása lejárati öszszegéből a futamidő végén - egy összegben - kell visszafizetnie.

A hiteldöntés - ha minden szükséges dokumentum készen áll - öt munkanapon belül megtörténik: további előnyt jelent, hogy a felvehető hitel felső határa a fedezetül szolgáló ingatlan hitelbiztosítéki értékének akár 80 százaléka is lehet. A konstrukció egyik előnyét jelenti - mutattak rá az MKB Banknál -, hogy akár minimálbéres jövedelem mellett is felvehető, emellett az ügyfél kamatkedvezményben is részesül a standard konstrukciókhoz képest.

Az életbiztosítás védelmet biztosít a család számára, és különösen előnyös, ha egyébként is kérnének a bankok életbiztosítást. (Egyedülálló igénylőknél rendszerint a biztosítás megléte követelmény.) Az életbiztosításon elért hozam ráadásul - hangsúlyozták a hitelintézetnél - az ügyfél számára újabb többletet jelent úgy, hogy azonnal hozzájut vállalt megtakarításainak összegéhez. A biztosításhoz adókedvezmény is kapcsolódik, amely az igénylő számára újabb megtakarítást jelent.

A lakás-takarékpénztári megtakarítással kombinált termékek lényege, hogy a partnerbank - kedvező hitelbírálatot követően - hitelt nyújt a lakás-takarékpénztári szerződés fedezete mellett. Az első időszakban az ügyfél csak kamatot és kezelési költséget fizet a bank részére, és rendszeres megtakarításokat helyez el a pénztárnál. Tőketörlesztés helyett pedig a banki hitelt a betétszámláján összegyűjtött megtakarítással és az arra jóváírt állami támogatással lehet részben vagy egészben kiváltani. A konstrukció révén - a lakás-takarékpénztári megtakarításokhoz kapcsolódó állami támogatásnak köszönhetően - az ügyfél érezhető törlesztőrészlet-csökkenést érhet el: a havi teher mértéke a klasszikus támogatott, illetve deviza alapú lakáshitelekhez képest akár 15 százalékkal is alacsonyabb lehet.

A lakás-takarékpénztári megtakarítással kevert konstrukciók a két pénztáron kívül hat hitelintézetnél - az OTP Banknál, az Ersténél, az FHB-nál, a Volksbanknál, a HVB-nél, valamint az Ella Banknál -, illetve egyes takarékszövetkezeteknél érhetők el. A lakás-takarékpénztári ügyfelek természetesen ezeknél a konstrukcióknál előnyt élveznek a még nem megtakarítókkal szemben, hiszen az igénylési folyamat során - érthetően - kedvezőbb elbírálás alá esnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.