Tőzsde
Akár ismét emelkedőbe is fordulhat e héten a BUX, azt követően, hogy a múlt hét második felében meglehetősen nagyot csúszott lefelé a mutató. Az optimista hangulatot a múlt csütörtöki, mintegy 3 százalékos esés törte meg, és a zuhanást pénteken sem tudta kiheverni a BUX, a hét utolsó két napján mintegy 1000 pontot esett az index. Végül 22 199,6 ponton várja a hétkezdést, így az elmúlt hét folyamán 749 pontot (3,26 százalék) veszített értékéből az index.
A forgalom magas volt az utolsó kereskedési napon, 33 milliárd forint. A vezető papírok közül a Magyar Telekom, tudta növelni értékét. A távközlési társaság papírja 0,4 százalékkal, 999 forintra erősödött pénteken. A két legforgalmasabb papír - sorrendben a Mol és az OTP - 2,74, illetve 1,39 százalékos csökkenést követően 21 495, illetve 8085 forinton forgott. A Richter 0,8 százalékos mínuszban, 37 200 forinton várja a folytatást, a másik gyógyszerpapír, az Egis növelni tudta árfolyamát.


