A Panonska is célkeresztben
Az OTP Bank a pályázati felhívásban megjelölt hétfői határidőig eljuttatta szándéknyilatkozatát a szerbiai Panonska banka ad Novi Sad (Panonska banka) értékesítésre felkínált 87,39 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására – tette közzé az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde internetes honlapján. A pályázati felhívást az eladó – a szerb kormány – nevében eljáró Deposit Insurance Agency (BRA) tette közzé.
A szándéknyilatkozat benyújtása – hangsúlyozza a közlemény – az OTP Bank részéről nem jelent sem pénzügyi, sem egyéb kötelezettségvállalást. A BRA pályázati felhívása szerint az eladó előminősítő eljárás során dönt az értékesítési folyamat következő fordulójára meghívandó pénzintézetek köréről. A Panonska banka 2005. június 30-án 126,8 millió eurós mérlegfőösszeggel rendelkezett, piaci részesedése pedig 1,7 százalékos volt. A bank 56 fiókból álló hálózatán keresztül szolgálja ki mintegy százezer ügyfelét.
Az OTP Bank közleménye emlékeztet rá, hogy a magyarországi hitelintézet Szerbiát az elsődleges bankakvizíciós célországok egyikeként jelölte meg. Az OTP megítélése szerint Szerbia és a szerb bankrendszer olyan, az európai, illetve a régiós átlagot lényegesen meghaladó növekedési potenciállal bír, amelyet a domináns regionális szerepet megcélzó hitelintézetnek figyelembe kell vennie. (BM)


