BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jelzáloghitelekre hajt a piac

További gyors növekedés várható a szabad felhasználású jelzáloghitelek piacán, hiszen az erősödő kereslet mellett egyre több szereplő áll elő ilyen típusú konstrukciókkal.

A Citibank a múlt héten jelentette be, hogy egy új szabad felhasználású személyi kölcsönt vezet be, amelyhez fedezetként az ügyfél által lakott saját tulajdonú lakás vagy lakóház szükséges. A jelzálogkölcsön összege 1–15 millió között változhat, és a kezdeti időszakban a Budapesten és a Pest megyében élő magyar állampolgárok igényelhetik. A Citibank hitelének futamideje egy és tíz év között változhat, a kamatperiódus pedig évente változó, vagy három-, illetve ötéves fix lehet. Az Aegon Biztosító Rt. szintén a múlt héten jelentette be, hogy jelzálog-hitelezésre összpontosító pénzügyi vállalkozást indít ősztől, sőt – ha beválnak az új leánycéghez fűzött remények – jelzálogbank indításától sem zárkózik el.

A piaci szereplők oldaláról mutatkozó erős érdeklődés nem tekinthető véletlennek. A jegybank statisztikái szerint a szabad felhasználású jelzáloghitelek állománya egy év alatt több mint duplájára növekedett: ez év januárjában már több mint 400 milliárdos állomány volt kinn a háztartásoknál, egy évvel korábban viszont még nem egészen 200 milliárdot regisztráltak.

A jelzáloghitelek hazai népszerűségét több tényező is magyarázza. A Magyarországon nyilvántartott lakóingatlanok jó kilenctizede magántulajdonú – tehát potenciálisan bevonható fedezetet jelent –, másrészt a lakások nagyobb része még mindig mentes bármilyen tehertől. A támogatási rendszer sajátosságaiból adódóan ugyanakkor a piaci alapú kölcsönök sokszor vonzó alternatívát jelentenek, hiszen az adós bármilyen célra használhatja a pénzt. Szintén komoly hajtóerő, hogy a tartós fogyasztási cikkek vásárlásához használható, ám fedezet nélküli személyi kölcsönökhöz képest az ingatlanalapú hitelek jóval olcsóbb, bár lassabban hozzáférhető megoldást jelentenek.

A szabad felhasználás árát persze megfizettetik ügyfeleikkel a hitelintézetek, ám a felár nem vállalhatatlan mértékű. Az évi egy-két százalékpontos kamatkülönbözet – amely néhány ezer forintos havi többletköltséget jelent egy átlagos törlesztőrészletű lakáshitelhez viszonyítva – nem tűnik nagy árnak a kevés adminisztrációért cserébe. A szabad felhasználású jelzáloghiteleket – hasonlóan a lakáscélúakhoz – leginkább svájci frankban igénylik az ügyfelek, s ez többnyire egy számjegyű teljes hiteldíjmutatót eredményez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.