A nap végére összeszedte magát a BUX
Egyre mérséklődött a nap során a Budapesti Értéktőzsde BUX indexének vesztesége azt követően, hogy délelőtt becsúszott egészen a 22.312 pontos szintig. A nap végére aztán 0,4%-os emelkedéssel zárt 22.829 ponton. Az összforgalom ugyanakkor még a tegnapinál is alacsonyabb szinten, mindössze 13,3 milliárd forinton alakult. Kiemelkedő teljesítményt egyes midcapek nyújtottak a mai napon.
A közepes kapitalizációjú részvények közül 5,5%-kal száguldott tovább ma az Egis 34.650 forintra, s történelmi csúcsra érkezett, s azon is zárt 34.650 forinton. A Graphisoft eközben 4,1%-kal ugrott meg. A társaság ma tette közzé közgyűlési meghívóját, valamint az előterjesztést, melyben a Graphisoft szétválasztásáról esik szó. A szoftvercég reggel felfüggesztésre került, majd amikor ismét a parkettra engedték, megugrott az árfolyam, s egészen 2090 forintig jutott. A Danubius 2,8%-kal gyarapodott 5605 forintra. A társaság ma arról számolt be, hogy szállodát épít Marcaliban, azonban ennek vélhetően csak kisebbségi tulajdonosa lesz. A Synergon 2,8%-kal ugrott meg 779 forintra, a Fotex 1,3%-kal 720 forintra, míg a Rába 4,5%-kal 697 forintra.
D(["mb","
",1]
);
D(["mb","
Tőzsdefórum \nOnline Gazdasági Magazin - http://www.tozsdeforum.hu/
);
D(["ce"]);
D(["ms","3ff"]
);
//-->
(Tőzsdefórum)


