BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kerüljön gazdasági kontroll alá a politika

Nem idegen a pártok számára a VOSZ által megfogalmazott versenyképességi csomag, amely többek között 70 ezer egyéni és társas vállalkozás gazdasági elvárásait összegezte. Hogy a szimpátia csak a választások hangulatának szól-e, vagy a kormányalakítás után is kitart, a VOSZ nem bízza a véletlenre, minősíteni fogja a kormányzó párt(ok), sőt az ellenzék munkáját is.

Az elhangzott ígéretek alapján vállalkozásbarát kormánya lesz Magyarországnak a következő négy évben, bármelyik párt is nyeri meg a választásokat – öszszegezte lapunknak a gazdaságpolitikai fórum tapasztalatait Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a március 13-án és 14-én megrendezett, kétnapos eseményen kiderült, a parlamenti pártok fontosnak tartják a gazdasággal folytatott párbeszédet. A VOSZ, a vállalkozók és szakmai társszervezetei nevében összeállított egy úgynevezett versenyképességi csomagot, amely az ország gazdasági teljesítményének növeléséhez szükséges javaslatokat, elvárásokat tartalmazza. Dávid Ferenc szerint ezek közül a munkabérekhez kapcsolódó közterhek csökkentése, a kiszámítható gazdaságpolitikai környezet megteremtése, a közigazgatás hatékonyabbá tétele, a szakképzés gazdasági igényekkel való összehangolása, valamint a kis- és középvállalkozások számára egy komplex kamat- és hitelpolitika kidolgozása a legfontosabb.

A fórumon a pártok nemcsak saját kampányígéreteiket mondták el, de reflektálniuk kellett a versenyképességi csomag tartalmára is, amelyet a VOSZ az általa képviselt mintegy 70 ezer egyéni és társas vállalkozás, valamint szakmai tagszervezet elvárásai alapján fogalmazott meg. Úgy tűnik, a pártok nem utasítják el ezeket, a reformötleteink nem idegenek számukra, sőt a megjelölt feladatok többségének fontosságát a politikusok is elismerték – emelte ki Dávid Ferenc. A rendezvény első napján egyébként az MDF és az MSZP elnöke ismertette a pártja programját, míg a második napon az SZDSZ pártelnöke, majd Matolcsy György, valamint Cséfalvai Zoltán, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség gazdasági szakértői mondták el elképzeléseiket.

Mostantól folyamatos kontroll, presszió alatt kívánjuk tartani a politikát, és félévente szembesítjük őket elhangzott és vállalt ígéreteikkel – hangsúlyozta Dávid Ferenc. Hozzátette: mindez úgy lehetséges, hogy a VOSZ nemcsak az elvárásait fogalmazta meg és tette nyilvánvalóvá a pártok számára, de egy értékelési rendszert is kidolgozott. Ennek alapján a kormányzó párt(ok), sőt az ellenzék munkáját is minősíteni fogja a szervezet, és szembesíti őket vállalásaikkal. A VOSZ nemcsak a választások idejére vár szimpátiát a pártoktól, hanem a majdani kormány tevőleges munkája során is együttműködést szorgalmaz, épp ezért az értékelésről szóló bizonyítványt nyilvánosságra hozza a médián keresztül. A következő kormánynak törvénygyárat kell beindítania, ha az elvárásainkat teljesíteni akarja, és – nem túlértékelve a szerepünket – a VOSZ részt kíván venni a jogalkotási folyamatokban – húzta alá a főtitkár, és hozzátette: ha április 24-től nem indul be ez az alkotófolyamat, minden fórumot, így a média mellett az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, valamint a Gazdasági és Szociális Tanácsot is használják majd ahhoz, hogy sürgetésüket komolyan vegye a kormány. A VOSZ már eddig is jó néhány szövetségest szerzett, akik egyetértenek a versenyképességi csomag létjogosultságával, és támogatják annak megvalósítását. A külföldi magyar kamarai képviseletek mellett munkaadói érdekképviseletek is egyetértenek a VOSZ által megfogalmazottakkal, ám a főtitkár nem csak a munkaadói és a gazdasági szervezetekkel törekszik partnerségre, a munkavállalói oldalt is be kívánja vonni a politika gazdaság általi ellenőrzésének folyamatába.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.