BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsók az európai cégek?

Az egyre szaporodó akvizíciós ajánlatok azt sugallják a befektetőknek, hogy olcsók az európai cégek, így az árfolyamok is egyre feljebb kúsznak, s jelenleg megint négy és fél éves csúcsokon járnak az indexek. A Schering annak hatására gyarapodott, hogy közölte, támogatja a Bayer 16,3 milliárdos ajánlatát a cég felvásárlására. Az Alcatel pedig azért erősödött, mivel bejelentette, hogy megvásárolná a Lucent Technologiest.
Csütörtökön az európai indexek tíznapos emelkedés után indultak lefelé. Az üzletkötők ennek kapcsán megjegyezték, hogy amint megkezdődik a korrekció a piacon, a felvásárlási témák azonnal visszatérnek. Most az európai gyógyszercégek lehetnek résztvevői az újabb felvásárlási hullámnak - tették hozzá.
A Schering ma délelőtt 3,6%-kal erősödött, a Bayer 1,9%-kal, az Alcatel szintén 3,6%-kal. A Babcock eközben 17%-kal szállt el, miután a BAE System és a VT Group bejelentette, hogy ajánlatot készülnek tenni a cégre. Az energiapapírok felfelé tartottak a hathetes csúcsra mozduló olajárak következtében: a BP 1,8%-kal 667,5 pennyre, míg a Total másfél százalékkal 215,5 euróra. Az Infineon viszont 3,6%-kal zuhant, ugyanis a Siemens megválik a hat éve 1,1 milliárd euróért megvásárolt részesedésétől. Az értékesítési ár 5,%5-kal marad el a részvény tegnapi záróárfolyamától.
Az indexek közül a londoni FTSE100 0,6%-kal emelkedett 6024 pontra, a párizsi CAC40 0,4%-kal 5213 pontra, míg a frankfurti DAX 0,2%-kal 5961 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,8%-kal erősödött 2860 pontra, a prágai PX50 viszont 0,2%-kal esett 1542 pontra, a moszkvai RTS pedig 0,3%-kal 1426 pontra. (Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.