BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tipp - legyenek válogatósak!

Nehéz időkben érdemesebb a szokásosnál is válogatósabbnak lenni, bár az európai részvénypiacok hosszú távú trendje egyértelműen emelkedő, sok múlik az egyedi részvényválasztáson, valamint az időzítésen – mondja Faluvégi Balázs, a Bridge Wealth Management ügyvezetője. Egyelőre korrekció zajlik az öreg kontinens részvénypiacain. Ennek előbb-utóbb be kellett következnie, hiszen az európai indexek nagymértékű emelkedést mutattak be november eleje óta. Az eurózóna 50 nagy presztízsű vállalatát tömörítő Eurostoxx 50 index közel 15, a francia CAC 40 közel 12, a német DAX mintegy 15 százalékkal értékelődött fel alig több mint négy hónap alatt. A technikai elemzés szemszögéből az a legérdekesebb, hogy a visszarendeződés – időpontját tekintve – komolyabb előjelek nélkül jött el. Emiatt, valamint a gyors és nagymértékű felfutás következtében nehéz olyan szintet meghatározni, amely a legfontosabb támaszként működhet a főbb indexekben. Általában azok a papírok javasoltak, amelyek a korrekció előtt és alatt is felülteljesítik a legfontosabb indexeket. Európában ezek közé tartozik az angol vagy a belga piac, illetve az egészségügyi és a technológiai papírok. (VG) 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.