A bányavállalatok húzták lefelé az európai tőzsdéket
Süllyedtek a mai napon az európai részvényindexek a bányavállalatok és az olajcégek vezetésével. Egyes üzletkötők szerint a nyersanyaggyártókkal kapcsolatban indokolt a pesszimizmus, főként azért, mivel az utóbbi időben nagyon sokat emelkedtek az árfolyamok. Esett ugyanakkor a GlaxoSmithKline is, miután a UBS leminősítette. Ebben az évben a legjobban teljesítő szektor a bányavállalatoké volt Európában, elsősorban ezért, mert a nyersanyagárak csúcsokat döngettek. Most azonban nyolc nap emelkedés után visszaesett a réz ára, így az elemzők szerint óvatosabbnak kell lenne ezekkel a papírokkal. A világ legnagyobb bányavállalata, a BHP Billiton 0,8%-kal süllyedt 1110 pennyre, míg a tegnapi napon még történelmi csúcson zárt. Az Antofagasta 1,7%-kal csúszott lefelé 2149 pennyre, míg a Vedanta 0,6%-kal 1474 pennyre. A réz ára három hónapos szállításra a londoni fémtőzsdén 15 dollárral ereszkedett 5600 dollárra tonnánként. A tegnapi nap során az 5616 dolláros árfolyamot is érintette. Az 1,2%-os olajárcsökkenés viszont az olajcégeket viselte meg: a BP másfél százalékkal csúszott lefelé 664,5 pennyre, a Total pedig 1,1%-kal 217,6 euróra. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,3%-kal 6005 pontra ereszkedett, a párizsi CAC40 0,8%-kal 5215 pontra, míg a frankfurti DAX 0,01%-kal 6024 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,1%-kal gyarapodott 2914 pontra, a prágai PX50 0,15%-kal 1534 pontra, a moszkvai RTS pedig 0,3%-kal 1455 pontra. (Tőzsdefórum)


