BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hitelkártyák húzzák a piacot

Felgyorsult tavaly a bankkártyák számának növekedési üteme: a Magyar Nemzeti Bank most közölt adatai szerint év végén 7,4 millió plasztiklapot tartottak nyilván Magyarországon, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A kibocsátásokból meghatározó szeletet hasítottak ki a klasszikus – kamatmentes pe-

riódus mellett kínált – hitelkártyák: ennek eredményeként darabszámuk a duplájára, arányuk pedig nyolcról 14 százalékra emelkedett. A betéti kártyákon belül öt százalékot képviseltek a hitelkerethez kapcsolódó betéti konstrukciók, viszont a charge rendszerÛ termékek súlya továbbra sem éri el – az összes kártyán belül – az egy százalékot. (Ez utóbbiak jellemzÕje, hogy a szokottnál magasabb mértékÛ hitelkeret felhasznált részét a havi fordulókor mindenképpen törleszteni kell.) A csipmigráció szintén gyorsul: december végén a kártyák 18 százaléka volt EMV-csippel ellátva, szemben az egy évvel korábbi öt százalékkal.

A bankjegykiadó automaták (ATM-ek) száma egyenletes ütemben nÕ, tavaly év végén már több mint 3500 mÛködött országszerte. Mindössze egy százalékkal növekedett viszont a Visa és MasterCard védjeggyel ellátott plasztikot elfogadó kereskedelmi egységek száma, az Amex-elfogadóhelyeké pedig – elfogadóbank-váltás miatt – 28 százalékkal csökkent. (A kereskedÕi elfogadóhelyeken hozzávetÕlegesen 29,5 ezer POS-terminál üzemel.)

A hazai és külföldi kibocsátású kártyákkal 209 millió mÛveletet hajtottak végre az elmúlt év során hazánkban, 5249 milliárd forint értékben. A tételszám nyolc százalékkal, az érték pedig tizedével növekedett a megelÕzÕ esztendÕhöz képest. A magyar kártyabirtokosok az elmúlt év során 203 millió alkalommal használták kártyáikat itthon és külföldön, 5220 milliárd forint értékben. A tételszám 11, az érték kilenc százalékkal emelkedett 2004-hez viszonyítva.

A tranzakciókon belül tovább csökkent a készpénzfelvételi mÛveletek aránya: tavaly százból 55 volt ilyen jellegÛ, ebbÕl 51 ATM-s, négy pedig POS-terminálos volt.

Uniós összehasonlításban Magyarország nem tekinthetÕ éllovasnak a bankkártya-penetráció szempontjából, legalábbis a hasonló lélekszámú régi tagállamokhoz és az újonnan csatlakozott országokhoz képest. A 2004-es adatok szerint az egy fÕre jutó bankkártyák számát tekintve hazánk a vizsgált tizenegy állam közül a kilencedik helyen állt, egyedül Lengyel- és Lettországot elÕzve meg a rangsorban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.