BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kicsikre is hajt az MKB

Az MKB Bank Nyrt. a megelőző évinél közel ötödével magasabb, 21,7 milliárd forintos adózás előtti profitot ért el 2005-ben, mérlegfőösszege pedig 12,7 százalékkal, 1645,7 miliárd forintra növekedett – derül ki a hitelintézet auditált, IFRS szerinti, nem konszolidált adatokon nyugvó közleményéből. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a hitelintézet adózott profitja mindössze pár száz millió forinttal nőtt: ez feltehetően leginkább a banki különadó hatásával magyarázható.

A tegnap publikált adatok szerint a bank látványos bővülést produkált a stratégiában kiemelt helyen álló retail üzletágban: a lakossági ügyfelek száma 2005 végén – több mint 17 százalékkal emelkedve – meghaladta a 175 ezret, a piaci részesedés pedig mind betéti, mind hiteloldalon érezhetően növekedett.

A hitelintézet ezzel együtt őrzi domináns piaci szerepét a vállalati üzletágban: az elmúlt évben a vállalati és intézményi ügyfelek száma – beleértve a kis- és középvállalkozói szektort is – meghaladta a 38 ezret, ez több mint ötezerrel magasabb a megelőző évinél. A kkv-ügyfelek hitelállománya a 2004-es 208 milliárd forintról 289 milliárdra, a számla- és betétállomány pedig nem egészen 110 milliárdról 172,4 milliárdra nőtt. Kedvezően alakult az év a faktoringüzletágban is, a bank piaci részesedése az előző évi 6,8 százalékról 9,3-re növekedett. A fiókhálózat tavaly két új egységgel, 52 tagúra bővült. Az idei évben a hitelintézet hálózata várhatóan újabb tizenhat egységgel nő.

Ami a leánycégeket illeti: az MKB-Euroleasing cégcsoport a nehéz piaci körülmények ellenére sikeres évet zárt, piaci pozícióit minden üzletágban tovább erősítette. A cégcsoport összes ügyfélkihelyezése 2005 végén 73,6 milliárd forint volt, és különösen sikeres évet zárt a flottafinanszírozásban és a biztosításközvetítésben.

Az MKB Nyugdíjpénztár taglétszáma közel tizedével, 140 ezerre nőtt, a kezelt vagyon pedig 28,8 százalékkal, 103 milliárd forintra emelkedett. Az MKB önkéntes pénztárának kezelt vagyon alapján számított piaci részesedése előzetesen 12 százalék, ez alapján a pénztári ág változatlanul a 2–3. legnagyobb a piacon. Az MKB Egészségpénztár taglétszáma – közel háromszorosára nőve – meghaladta a 38 ezer főt, ez alapján az ötödik helyre lépett elő a pénztári rangsorban, mintegy 8 százalékos piaci részesedést érve el.

A fő tulajdonos döntése alapján az MKB Bank a BayernLB regionális hídfőállásaként képviseli a bankcsoportot a kelet-közép-európai új terjeszkedési stratégia megvalósítása során. (Ez a Közép- és Délkelet-Európa bizonyos piacait, Bulgáriát, Romániát és Szerbiát határozta meg mint olyan célországokat, ahol az MKB Bank akvizícióval kívánja biztosítani növekedését.) Ennek első lépése a bolgár Unionbank 60 százalékának megvásárlása volt 2005 végén.

Jó kilátások

A magyar bankrendszernek továbbra is stabil kilátásai vannak a nagy-arányú külföldi tulajdonrész és a kedvező növekedési kilátások miatt – szól a Moody’s értékelése.

A magyar bankok hitelképessége jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban.

A magyar bankok hitelképessége jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.