Ázsia és az Alcatel mozgatta felfelé az európai indexeket
Egyrészt az ázsiai rally, másrészt pedig az Alcatel Lucentre adott felvásárlási ajánlata mozgatta felfelé az európai indexeket. A francia cég árfolyama 5,3%-kal száguldott felfelé a mai napon a vasárnapi bejelentést követően, amikor is kiderült, hogy 13,4 milliárd dollárt ajánl a Lucent Technolgies-ért.
Ami nagy, az gyönyörű ebben az iparágban - jegyezte meg a Nomura üzletkötője a hír kapcsán, mivel mint kifejtette, a skála szélesebbé válik a földrajzi értelemben és a termékeket tekintve is, vagyis az egyesített cég jelen lesz majdnem minden szolgáltatónál, s a legátfogóbb ajánlatokat nyújthatja.
Eközben a francia Thales 2,6%-kal erősödött, miután arról számolt be, hogy kedden tartandó igazgatósági ülésükön az Alcatellel való szorosabbra fűzéséről tárgyalnak majd. Az Adidas-Solomon annak hatására gyarapodott 2,6%-kal, hogy a világbajnoksággal kapcsolatos eladások megdöntötték az eddigi várakozásokat, míg a VW és a Fiat a megugró forgalmi adatok hatására drágult.
Előbbi 2,6, utóbbi 3,1%-kal. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,9%-kal emelkedett 6019 pontra, a párizsi CAC40 0,4%-kal 5244 pontra, a frankfurti DAX pedig 0,6%-kal 6005 pontra.
A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,8%-kal kúszott felfelé 1886 pontra, a prágai PX50 0,75%-kal 1535 pontra, a moszkvai RTS pedig 0,8%-kal 1446 pontra. (Tőzsdefórum)


