Emelkedésbe váltottak az európai indexek
Emelkedésbe váltottak az európai indexek. Elsősorban a Vodafone, s a tegnap még süllyedő bányarészvények húzták felfelé az árfolyamokat. Utóbbiak kapcsán a Credit Suisse közölte, hogy az árfolyamok még nem reagáltak a magasabb fémárakkal kapcsolatos kilátásokra, s megerősítette túlsúlyozási ajánlását.
Más elemzők megjegyezték, hogy a nyersanyaggyártók egy hosszú távú növekedési sztorit jelentenek. Nem szűnő igény mutatkozik ugyanis szerte a világban az alapvető nyersanyagok iránt, így a helyezet továbbra is rendkívül bíztató. A Rio Tinto 2,7%-kal erősödött, az Antofagasta 3,9%-kal.
A Vodafone a délután azon hír hatására indult meg, miszerint megválik Verizon Wirelessben megszerzett részesedésétől. Árfolyama 1,9%-kal gyarapodott, ugyanis mint az üzletkötők rámutattak, a Verizon eladása esetén jelentős mennyiségű készpénz szabadul fel, melyet visszakaphatnak a részvényesek. A Vodafone cáfolta a hírt.
Lefelé tartottak ugyanakkor a légiközlekedési szektorban működő cégek, így a European Aeronautic Defence & Space, a Deutsche Lufthansa és az EasyJet a tulajdonosok eladásainak következtében. Az EADS 3,9%-kal szakadt, az EasyJet kilenc százalékkal, a Lufthansa 1,9%-kal. A holnapi napon ül össze egyébként az Európai Központi Bank, hogy döntsön az alapkamatról. A várakozások szerint nem fog módosítani a 2,5%-os rátán.
Az indexek közül a londoni FTSE100 fél százalékkal emelkedett 6033 pontra, a párizsi CAC40 0,1%-kal 4212 pontra, míg a frankfurti DAX 0,2%-kal 6027 pontra.
A régiós mutatók közül viszont lefelé vette az irányt a varsói WIG20, s fél százalékkal hanyatlott 2904 pontra, a prágai PX50 ugyanakkor 0,3%-kal kúszott felfelé 1539 pontra, a moszkvai RTS pedig két százalékkal 1485 pontra. (Tőzsdefórum)


