Érteni kell az elemzőt
A befektetők mágikus kulcsszavaknak tekintik az olyan kifejezéseket, mint a „vásárolni”, a „túlsúlyozásra ajánlott” vagy a „felülteljesítő”, annak ellenére, hogy majd minden minősítőház másképpen használja azokat. Ennek elsősorban az az oka, hogy a pénzügyi társaságok szabadon megválaszthatják, milyen értékelési rendszer alapján adják ki ajánlásaikat. Ugyanazt a papírt vizsgálhatják három hónapos, de akár kétéves időtávban is, ráadásul eltérőek az elemzőházak abban is, hogy abszolút értékben vagy a piac várt teljesítményéhez viszonyított relatív értékelés szerint adják ki minősítéseiket – mutat rá írásában a német Handelsblatt. Előbbi szerint a szakértők előre megmondják egy részvény abszolút árfolyam-potenciálját, míg utóbbinál egy benchmarkhoz – például egy index teljesítményéhez – viszonyítanak, és úgy adnak értékelést. Ahhoz, hogy valaki tisztán lásson, mindenképp érdemes tudnia, mi alapján minősítenek a nagy elemzőtársaságok. Ráadásul a hazai elemzések egyelőre kevésbé formalizált metódus alapján készülnek. Az Erste Banknál az egyéves célárnak húsz százalékkal kell magasabbnak lennie a jelenlegi árnál, míg a Raiffeisennél a szakértők által számított fair értéknek kell tíz százaléknál nagyobbnak lennie ahhoz, hogy vásárlásra ajánlják a részvényt. Arra azonban mindenki felhívja a figyelmet: csak az ajánláshoz tartozó értékelés egészével együtt kaphat teljes képet a befektető. MA
Citigroup
(abszolút értékelés)Vétel: árfolyamban és osztalékban is minimum tízszázalékos növekedést áraz be alacsony kockázat mellett
Tartás: összességében zéró és a kockázati kategóriánként a vásárlásra javasolt százalék közötti növekedés
Eladás: a részvény eredménycsökkenést áraz be
Időtáv: egy év
Credit Suisse First Boston
(relatív értékelés)
Felülteljesítő: a részvény jobban fejlődik, mint a mindenkori elemzők által megfigyelt értékpapírok átlaga
Semleges: a részvény ugyanúgy fejlődik, mint az elemzők által megfigyelt értékpapírok átlaga
Alulteljesítő: a részvény rosszabbul fejlődik, mint a mindenkori elemzők által megfigyelt értékpapírok átlaga
Időtáv:nincs
Goldman Sachs
(relatív értékelés)
Felülteljesítő: a részvény felülmúlja minden, az adott szakértő által figyelt értékpapír átlagát
Semleges: a részvény együtt mozog minden, az adott szakértő által figyelt értékpapír átlagával
Alulteljesítő: a részvény rosszabbul teljesít az adott szakértő által figyelt értékpapírok átlagánál
Időtáv: egy év
Merrill Lynch
(abszolút értékelés)
Vétel: a részvény összesített várható növekedése (árfolyamban és osztalékban is) több mint tíz százalék
Tartás: a részvény összesített növekedése zéró és tíz százalék között nő.
Eladás: a részvénynek negatív a növekedési rátája; a volatilitási kockázatot egy belső kulcs alapján számolják
Időtáv: egy év
JP Morgan
(relatív értékelés)
Túlsúlyozás: az értékpapír túlteljesíti azon papírok átlagát, amelyeket az elemző figyelemmel kísér
Semleges: az értékpapír nem teljesít jobban azon papírok átlagánál, amelyeket az elemző figyelemmel kísér
Alulsúlyozás: az értékpapír rosszabbul teljesít azon papírok átlagánál, amelyeket az elemző figyelemmel kísér
Időtáv: 6–12 hónap
Morgan Stanley
(relatív értékelés)
Felülsúlyozandó: az értékpapír túlteljesíti az ugyanazon gazdasági ágazatba tartozó papírok átlagát
Semleges: az értékpapír hasonlóan teljesít, mint az elemző által figyelemmel kísért hasonló papírok átlaga
Alulsúlyozandó: az értékpapír rosszabbul teljesít, mint a hasonló papírok átlaga
Időtáv: 12–18 hónapig
Vétel: árfolyamban és osztalékban is minimum tízszázalékos növekedést áraz be alacsony kockázat mellett

-->