BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izgulni kezdtek a befektetők

Ereszkedtek pénteken az amerikai indexek, mivel a befektetők elkezdtek azon izgulni, hogy a vártnál jobb munkaerőpiaci adatok további lehetőséget adnak a Fed számára a kamatemelésekre, s ezért elsősorban a bankok, az ingatlancégek és a biztosítók papírjait szórták ki. A nagyobb olajcégeket eközben visszavetette az olaj árának csökkenése. A befektetők biztosra veszik azt, hogy a Federal Reserve következő ülésén emeli az alapkamatot, de most már arra is nagyobb esélyt adnak, hogy azt követően is lesz még egy 25 százalékpontos módosítás, így mértéke 5,25%-ra vándorol. A foglalkoztatottak száma ugyanis 211 ezerre nőtt márciusban, míg az elemzők 190 ezerre számítottak, a munkanélküliség pedig 4,8%-ról 4,7%-ra csúszott vissza. A 10 éves állampapírok hozama 4,99%-ra ugrott, mely 2002 júniusa óta a legmagasabb szint, mivel a befektetők egyre inkább úgy vélik, hogy a Fed a korábbi várakozásaiknál tovább emeli az alapkamatot. A kőolaj ára egy százalékkal, vagyis 55 centtel 67,39 dollárra csúszott vissza, azon remények hatására, hogy a nigériai termelést hamarosan helyreállítják. A Dow Jones 96,46 ponttal, azaz 0,86%-kal esett 11.120,04 pontra, a Standard & Poor''s 500 13,54 ponttal, vagyis 1,03%-kal 1.295,50 pontra, míg a Nasdaq 22,15 ponttal, tehát 0,94%-kal 2.339,02 pontra. Ami az egész hetet illeti, a Dow 0,1%-kal süllyedt, az S&P 500 0,05%-kal, a Nasdaq pedig 0,03%-kal. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.