Kicsi az ausztrál kár hatása a cukorpiacon
Ausztrália jövő idénybeli cukortermelése akár 250 ezer tonnával, azaz közel 5 százalékkal is csökkenhet egy washingtoni előrejelzés szerint, miután a qeenslandi nádültetvényeket hétfőn erős ciklon sújtotta. A déli kontinens a világ harmadik legnagyobb cukorexportőre, ezért a nyers- (New York) és fehér cukor (London) határidős tőzsdei jegyzései ismét felfelé lendültek a múlt hét első napjaiban. A Macquarie Bank – Bloomberg által – idézett elemzői mindazonáltal emiatt nem számítanak hosszabb árgaloppra, szerintük még egy esetleges 20 százalékos ausztráliai terméskiesés is csak alig 2,5 százalékkal szűkítené a globális kínálatot.
A Nemzetközi Cukorszervezet (ISO) március eleji kétszeresére növelt hiányprognózisa által már korábban felborzolt piacokra nyugtatólag hathat az F.O. Licht piackutató cég szerdai nyilatkozata is, miszerint a világ cukortermelése 3,3 százalékkal, 148,8 millió tonnára bővülhet a szeptember végén záruló folyó idényben.
A nyerscukor tőzsdei ára most mintegy 95 százalékkal magasodik az egy évvel korábbi szint fölé a felerősödött hiányvárakozások nyomán


